Egyéb

Patakynál betelt a pohár – Évek óta kicsúfolnak

Pataky Attila idén nyáron ünnepelte a 70. születésnapját, és az ünnep szó esetében még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen tavaly szeptemberben úgy tűnt, hogy maga alá gyűri a koronavírus. Ám az Edda frontembere úgy érzi, a földi küldetése még nem ért véget, maradnia kellett.

A spirituális gondolatokkal mindig is szimpatizáló rockénekes ismeri előző életeinek egy részét és tudja, nagyon komoly szakrális őrzői vannak, akik egész életében vaslapáttal terelték vissza a helyére, amikor rossz irányba ment.

 

– Rockzenésznek és énekesnek lettem teremtve, méghozzá ide, a Kárpát-medencébe, hogy a világ egyik legcsodálatosabb szakrális nyelvén énekelhessem el a verseimet. Az itt élők dolga a fény és szeretet felmutatása, és ebben van talán szerepem. (…) A zenélésen túl még sok dolgom van, de néha bitang fárasztó, mondhatni, emberfeletti megküzdeni az „emberalattiakkal”. Évek óta kicsúfolnak, lecikiznek, amikor földönkívüliekről beszélek, pedig már a NASA is elismerte, hogy a naprendszerünkben is kb. 1250 bolygón lehet a miénkhez hasonló élet. Az univerzum nyüzsög az élettől. Csak el vagyunk zárva, egy fedő alatt tartanak minket – magyarázta Pataky Attila a Borsnak, aki szerint Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?