Celeb / Híresség

Zalatnay Cini a betevőért énekel, mindössze 60 ezer forint a nyugdíja: „Az én korosztályomban bizony ez legtöbbünknek a megélhetésről is szól”

Ma is aktív a színpadon a 76 éves Zalatnay Sarolta, akit most is csak a közönség és a zene szeretete éltet. És bár az idei éve nehezen indult, nyárra ismét kezd betelni a koncertnaptára.

 

 

 

Az énekesnő nemrég beszélt arról, hogy – sok zenésztársához hasonlóan – nehéz anyagi helyzetbe került a nyugdíja miatt. Hiába fizette ugyanis a nyugdíjjárulékot 1989 előtt is, az az időszak nem számít bele a nyugellátásba. Cini korábban kiszámolta, hogy havi négy fellépés lenne elég a megélhetéséhez, ám ez az év első harmadában nem valósult meg.

KAPCSOLÓDÓ:


– Ez a 60 ezer forint nem sok mindenre elég, ez nyilvánvaló. Az én korosztályomban bizony ez legtöbbünknek a megélhetésről is szól – kezdte a Blikknek az énekesnő, aki végre kicsit fellélegezhet, mert a jó idő beköszöntével egyre több fellépésre hívják.

– Végre kezd beindulni a szezon, nyáron nem is tervezek pihenést, majd pihenek, amikor eljön az ideje. Tartom magam a mindhalálig rock&roll jelszóhoz, és megyek, amíg kellek – tette hozzá Cini, aki azért az év első hónapjaiban sem tétlenkedett. – Annak ellenére, hogy nem sokat álltam színpadon, kőkeményen dolgoztam. Az elmúlt évek terméséből felújítunk, frissítünk dalokat, új hangzást adva nekik. Harmincnégy dalról van szó, olyan számokról, amelyeket már elfelejtettek, vagy régen én nem szerettem azokat annyira régen, hogy sokszor előadjam őket. De tervben van egy négyállomásos garázskoncert is, olyan, amilyen a pandémia alatt volt rendszeresen: ezek közönség nélküli, de hangulatos koncertek lesznek.

EZ IS ÉRDEKELHET:


Zalatnay Saroltának mindezek mellett távoli tervei is vannak, amiket mindenképp szeretne megvalósítani. Nem tett le például arról a filmről, amely az életéről szólna, és amelyet nagyon szeretne elkészíteni.

– A filmről továbbra sincs hírem, nem tudom, mikor kezdődhetne el a forgatás, ám ezt a célomat nem engedem el, mert ezt a filmet ebben az életben még meg akarom csinálni. Mint ahogy az összes könyvemből is szeretnék hangoskönyvet készíteni.

Cini szerencsésnek érzi magát azért, hogy a lánya mellette áll, ő a legfőbb támasza. Niki kislányként a színpadon is sokszor fellépett édesanyjával, ám ma már teljesen más irányt vett az élete.

– Niki nemrég végre hazajött Ausztriából, s továbbra is a vendéglátás érdekli, úgyhogy itthon is ezzel foglalkozik. Segít, amiben csak tud, a közösségi oldalaim kezelésétől kezdve, az összes számítógépes problémámat is ő oldja meg, de bármi másban is számíthatok rá, és ez fordítva is így van – szögezte le Cini, aki korábban azt remélte, Niki követi majd őt a színpadon. – Kislányként többször is énekelt mellettem, de ma már semmi olyasmire nem tudom rávenni, ami a színpaddal kapcsolatos, igaz, nem is erőltetem. Mindig azt mondta nekem, hogy „anya, ti sok bántásnak is ki vagytok téve, ezt pedig én nem szeretném”. Nagyon szeret emberekkel foglalkozni, és most ráadásul üzletvezetőként dolgozhat, amire nagyon büszke. Igaz, rengeteget dolgozik, de imádja, amit csinál, és ez a legfontosabb.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?