Életmód

6 férj és feleség, aki megcsillogtatta a humorát

 

 

 

1. Talán nem járunk mesze az igazságtól azzal a megállapítással, hogy az ifjú feleség nem a hasán keresztül fogta meg a férjét.

2. A férjem így fogadott az ajtóban, amikor hazaértem:
– Szia szívecském! Remélem, hogy csodás napod volt! Várj, majd én lesegítem a kabátodat.
– Nagyon nem tetszik nekem ez a túlzott hízelgés…
– Hát már az is baj, ha kedves az ember?
– Megint vettél valami drága cuccot a kocsihoz, ugye?!
– Igen…
3. Azok a házaspárok, akik megbíznak egymásban, nem olvasnak bele egymás üzeneteibe a másik háta mögött. Helyette inkább…


4. Éppen készülődtünk valahová, amikor a feleségem felhúzott szemöldökkel megkérdezte tőlem:
– Most komolyan ezt akarod felvenni?!
Én, némi hezitálás után:
– Most, hogy így kérdezed… azt hiszem, hogy nem…
5. Egyszerűen nem értem a férjem takarítási szokásait. Például amikor vendégeket várunk, és szólok neki, hogy takarítsuk ki a lakást, ő a legjelentéktelenebb részeket kezdi el takarítani. Ha a nappalink úgy néz ki, mintha tornádó söpört volna keresztül rajta, ő nekiáll portalanítani a szekrények tetejét a hálószobában. Amikor pedig kérdőre vonom emiatt, akkor így válaszol: „Na, már az is baj, ha takarítok?! Neked semmi sem jó!”
6. A férj próbált a felesége kedvében járni, de hiba csúszott a számításaiba.




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?