Hírek, Internet

Eljárást indított a GVH a Temu ellen: nagyon súlyos dologgal vádolják a céget

Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Temu európai működtetőjével szemben, mivel úgy vélik, hogy megtévesztik a fogyasztókat és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak.

 

 

 

A Temu egy kínai webáruház, amely az elmúlt években hirtelen tett szert nagy népszerűségre. Kevesebb, mint 1 év alatt sikerült leköröznie Európában az Ebay-t is. Azonban nem mindenki tartja tisztességesnek a módszereiket, ezért az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a webáruházzal kapcsolatban a versenyhivatalhoz, akik most egy közleményben osztották meg, hogy mire jutottak az eddigi bejelentések során

„Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben. A GVH az elmúlt hetekben több bejelentést is kapott a platform intenzív kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. A GVH vizsgálói értékelték a beadványokban foglaltakat, információgyűjtést végeztek, és ez alapján a nemzeti versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indít, ugyanisa Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat

– olvasható a GVH honlapján közzétett bejegyzésben. Majd részletezték, hogy mik azok az eljárások, amellyel a Temu megtévesztheti a vásárlókat. Egyrészt említették az akciókat, amely szerint a vállalkozás sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábítja a vásárlókat, azonban végül ilyen mértékű kedvezmény már nem jelenik meg, ha az oldalra kattintunk.

Másrészt azt gyakorlatot is említették, amellyel a vásárlókat sürgeti a vállalkozás a teljes vásárlási folyamat közben, mind a honlapon, mind a mobiltelefonos alkalmazásban. Ezek közül néhány példát is idéztek: „már csak 4 maradt”„majdnem elfogyott”„megvásárolva 1 perccel ezelőtt” „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”„Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”, „A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

A versenyhivatal a fent idézett mondatokkal a cég a valószínűleg sürgeti a vásárlókat, valamint „pszichés nyomásgyakorlás alá helyezi”.

Másrészt is azt is kiemelték, hogy a Temu bemutatásában az érétkeik között azt írják: „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” , ami megtévesztő lehet a különösen a termékek környezeti hatásai tekintetében.

Az, hogy a versenyhivatal a begyűjtött adatok után eljárást indított a Whaleco Technology Limiteddel szemben, még nem egyenlő azzal, hogy a cég jogsértést követett el, ez majd csak az eljárás lezárása után derül ki.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?