Hírek

Itt a „Világvége2024” terv, avagy mit tegyünk, ha eltűnik a Facebook?

Mindenki, még ma is pontosan emlékszik, hogy hol volt 2024. március 5. 15:30 körül, amikor leállt a Facebook… A világ már nem volt ugyanaz a hely. A találkozókat nem lehetett öt perccel az indulás előtt lemondani, a megunt cicás bögrét nem lehetett meghirdetni, sőt még kedvenc politikusaink sem tudtak mellénk állni a bajban. A világ nemzetei egy emberként, kiáltva kérdezték: Mi lesz most velünk? Ne aggódjanak, van válasz! Kéretik értő módon olvasni:

 

 

 

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, tegnap délután néhány órán át a Facebook szerverei úgy döntöttek, hogy sztrájkolnak egy kicsit és a Meta legnagyobb oldalával együtt lehalt a Messenger és az Instagram is. Ezekben az órákban, az emberiség egy jó részének számot kellett vetnie az életével és mindazzal, amiben eddig hitt.

A valós vagy vélt kataklizmák túlélői számára egyértelműek a kérdések, melyek a mindenkori kormányok egyik pillanatról a másikra történő megszűnése esetére fogalmazódnak meg: van elég élelmem és vizem; van biztonságot nyújtó hely, ahová elbújhatok; van elég fegyverem, amellyel mindezt megvédem?

Na valami ilyesminek kellett lezajlania azok fejében is, akik számára az internet és a Facebook fogalma gyakorlatilag egy és ugyanaz. Számukra állítottuk össze a „Világvége24” kódnévre keresztelt tervünket, melyben segítséget nyúlhatunk, ha a 2024. március 5-i események tragikus módon megismétlődnének.

Világvége2024 – avagy mit tegyünk, ha eltűnik a Facebook?

Bevezetés

Kataklizma: szörnyű természeti csapás vagy nagy társadalmi megrázkódtatás. Nemzetközi szó a görög kataklüszmosz (áradás, özönvíz) nyomán, a kataklüdzó (eláraszt) igéből: kata- (‘le, át’) és klüdzó (‘mos, áraszt’).

A Facebook hiánya okozhat nagyobb társadalmi megrázkódtatást, és okoz is. Ugyan csak néhány órán át voltunk kénytelenek nélkülözni a minap kedvenc közösségi oldalunk szolgáltatásait, de ha jól belegondolunk, lehet ez csak egy főpróba volt… Főpróba egy esetleges valódi összeomláshoz.

Arra az estre, ha a váratlan sorcsapás megismétlődne, fel kell készülnünk. A következőkben listába szedjük, hogy a Facebook szolgáltatásait milyen egyéb, nem a Meta szervereihez kötött lehetőségekkel lehet pótolni.

§1. A Messenger hiánya

Oh igen, ez fájt mindenkinek a legjobban. Azokban a szörnyű időkben, mikor leállt a Facebook pár órára, az ember rögtön a közeli családjára gondolt, muszáj volt tájékoztatnia őket az eseményekről, de nem lehetett… A Facebookkal együtt ugyanis a Messenger is felmondta a szolgálatot és egyszerűen lehetetlenné vált a kommunikáció, szinte elzárták az embereket a külvilágtól.

Hogy soha többé ne kerüljünk ilyen helyzetbe, itt van néhány alternatív kommunikációs forma, ami akkor is működni fog, ha már a Meta beadta a kulcsot.

  1. Telefon: igen, kellemetlen, hogy a lényeg mellett köszönni, sőt érdeklődni kell a másik iránt, de higgyék el, ez is működhet.
  2. E-mail: ah, ki akar egy üzenetet azzal kezdeni, hogy „Kedves x, y!” vagy „Üdvözlöm!”. Felesleges időpocsékolás ugyan, de kiváló alternatíva lehet, ha a Messenger leáll.
  3. Egyéb chat felületek: bár igyekeznek titkolni előlünk, léteznek egyéb, a Messengerre kísértetiesen emlékeztető chat-felületek, amelyeken ugyanolyan, sőt némely esetben még sokkal menőbb emojikkal tudjuk bombázni egymást. Ilyen például a WhatsApp, vagy éppen a Viber is.
  4. Személyes találkozó: tudjuk, tudjuk… de értik, ha már minden kötél szakad…

§2. Értesülés a világ dolgairól

A Facebook szent algoritmusa érdeklődésünknek, sőt világnézetünknek megfelelően összehúzza és az orrunk elé teszi a híreket, de mi van, ha valami éppen akkor történik, amikor kedvenc közösségioldalunk leáll? Honnan tudjunk akkor mindenről?

Az interneten számos kiváló újság online felülete érhető. Ha a 2024. március 5-i tragikus események megismétlődnek és nem tudja honnan értesüljön a legfrissebb hírekről, javaslom látogasson el a valamelyikre eszek közül.

Személy szerint én a Blikk.hu-t javaslom, ahol folyamatosan naprakész információkat találhat, sőt esetleg olyasmiről is értesülhet, ami eddig a Facebook algoritmusa úgy ítélt meg, hogy nem kell róla tudnia.

§3. Adás-vétel

A Facebook igyekszik az életünk minden területén segíteni. Ehhez a Marketplace nevű szolgáltatással asszisztálnak leginkább, ahol kedvünkre szabadulhatunk meg megunt ingóságainktól, vagy esetleg vásárolhatunk másoktól.

Ha éppen ilyesmihez lenne a kedve de a 2024. március 5-ei borzalmas események megismétlődnek, akkor sincs ok a pánikra. Az interneten számos lehetőség nyílik arra, hogy meghirdessen, illetve keressen eladni kívánt tárgyakat. Sok esetben még jobban be is vannak biztosítva a felek az átverés ellen, hiszen nem egyszer hallottunk már marketplace-es csalásokról.

§4. Csoportok

Ki az, aki kibírna akár egy órát is anélkül, hogy benézzen kedvenc szóvicc, napi kaja vagy bármilyen etnikai csoport vagy korosztály „fenyegető aurával” elnevezésű csoportjába? Na ugye, hogy senki?

Sajnálatos módon a „Világvége2024” terv mindenre elszánt szerkesztői is nehezen tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy hol máshol verhetnénk el ennyi időt, amikor behal a Facebook.

Az egyetlen opció, ami hirtelen eszünkbe jutott az, hogy talán érdemes lenne valamilyen más típusú tevékenységgel kiváltani az ezekre szánt időt: ez lehet például egy új könyv felkutatása és elolvasása, egy régen halogatott film megnézése, vagy egy zenei album elejétől a végéig való meghallgatása – amire mostanában már senki sem szánja el magát. (Ha azonban mindez nem nyerte el a tetszésüket, még mindig ott a Reddit.)

§5. Régi ismerősök csekkolása

A Facebook nélküli világra való felkészítés során, mi nem zárkózunk el a nehéz kérdések elől sem. A Facebook természetesen arra (is) való, hogy úgy tudjuk megnézni, mi van régi ismerőseinkkel, hogy ők ne tudják meg, hogy ez érdekel bennünket. Ez nehéz kérdés, de megbirkózunk vele.

Ha van régi ismerős, akinek az élete valóban érdekel, könnyedén megtalálhatjuk a módját annak, hogy felvegyük vele a kapcsolatot. Ilyenkor fenn áll a visszautasítás lehetősége, ám ha valóban érdeklődünk, akkor ez senkit nem tarthat vissza.

Sajnálatos módon a titkos „kukkolásról” le kellene mondanunk, ha behal a Meta szervere, mert bizony a szintén csekkolgatásra használt Instagram is ezekre van rákötve. Segíthet azonban, ha feltesszük magunknak a kérdést: tényleg érdekel engem ő, vagy csak össze akarom hasonlítani vele a saját életem? Mert ha a válasz az előbbi, úgy van megoldás, ha az utóbbi, akkor nem is baj ha nincs.

Konklúzió

Mostanra már mindenki biztos tudás birtokában van, ha a 2024. március 5-i események megismétlődnének. Annyit azonban még megjegyeznénk, hogy a listában szereplő alternatívák, megoldások szabadon bővíthetők, ki-ki a maga kedve szerint formálhatja.

A lényeg nem is igazán a felkínált lehetőségekben rejlik, hanem abban a belátásban, hogy az internet, sőt a szociális életünk is sokkal tágabb mint a Facebook adta lehetőségek. Ha Mark Zuckerberg alternatív valóságának keretei közé zárjuk magunkat, nehezebb lesz elfogadni a lehetőségét, hogy ismét leállnak a szerverek. Azonban, ha úgy állunk hozzá, hogy a Meta platformjai csak azért vannak, hogy a kapcsolatainkat, hírforrásainkat, adásvételünket, vagy éppen csevegésünket elősegítsék, sokkal könnyebb lesz az elválasztás és nem utolsó sorban valódibb az élet.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?