Hírek

Közleményt adtak ki a Temuról

A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban; a versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben versenyfelügyeleti eljárást indít – tájékoztatta a nemzeti versenyhatóság kedden az MTI-t.

 

 

 

A közlemény szerint a bejelentéses eljárásokban a versenyhivatal azt vizsgálja, hogy fennállnak-e a versenyfelügyeleti eljárás elrendelésének feltételei, azaz felvetődik-e a GVH hatáskörébe tartozó, valószínűsíthetően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sértő magatartás a bejelentett vállalkozás részéről.

A GVH fogyasztóvédelmi ügyekben akkor indít versenyfelügyeleti eljárást, ha egy vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat és a gazdasági verseny érdemi érintettsége megállapítható, például a vizsgált tevékenység kiterjedt, illetve nagyszámú fogyasztót érint egy adott piacon.

A versenyhivatal felidézte: kiemelt figyelmet fordítanak a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit, piaci helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években egyebek mellett a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

A magyar versenyhatóság 2023 februárjában zárta le vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A globális platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, illetve számos ponton módosította a működési gyakorlatát, hogy elkerülhesse a bírságot. 

Tavaly november végén zárta le a GVH a TikTok vizsgálatát, amelynek során a versenyhivatal globális hatású eredményeket ért el

 – jelezték.

A GVH jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve 2023-ban eljárást indított a Microsofttal szemben, amiért valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól – közölte a versenyhatóság.

forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?