Belföld, Hírek

Tovább emelkedik a politikusok fizetése: Orbán Viktor márciustól 6,3 milliót, Novák Katalin utódja pedig 5 milliót keres majd

Idén is jelentős mértékben növekszik majd a parlamenti képviselők fizetése. Kiderült az is, mennyit kereshet majd Novák Katalin köztársasági elnök utódja.

 

 

 

Még egy 2018-as törvénymódosítással az előző évi bruttó átlagbérhez kötötték a képviselői fizetéseket. A KSH friss adatai szerint 2023-ban 14,2 százalékkal 571 200 forintra emelkedett az átlagbér, ami a honatyák számára is jó hír, hiszen:

A képviselői alapbér a bruttó átlagbér háromszorosa, ami havi szinten bruttó 166 ezerrel 1,71 millió forintra emelkedik

– közölte a 444.

  • Valamivel nagyobb összeg üti azon politikusok markát, akik részt vesznek valamilyen bizottság munkájában: ők a képviselői alapbér 1,2-szeresét kapják, vagyis márciustól 2,05 millió forintra nő a fizetésük.
  • A frakcióvezetők az alapbér dupláját kapják, vagyis ezentúl 3,47 millióért végezhetik a munkájukat.
  • A házelnök az alapbér 2,7-szereséért végzi munkáját, tehát hamarosan 4,17 millió forint helyett bő félmillióval nagyobb összeg, 4,62 millió forint lesz a bérlapján.

A legtöbbet Orbán Viktor viheti haza

Orbán Viktor miniszterelnök eddigi 5,7 millió forintos fizetése márciustól 6,3 millióra emelkedik a friss statisztika eredményeként. Ez bruttó 615 ezer forintos növekedést jelent.

A leendő köztársasági elnök, – azaz Novák Katalin utódja – aki minden bizonnyal a kormánypárt jelöltje, Sulyok Tamás lesz5,08 millió forintért töltheti majd be a pozíciót. A szabályok szerint ugyanis az államfő a házelnöki fizetés 1,1-szeresét kapja.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?