Hírek

100 százalékban halálos koronavírust hoztak létre kínai tudósok

Az új mutánsvírus elsősorban a gazdatest agyát támadja meg.

 

 

 

Kínai tudósok létrehoztak egy mutáns koronavírus-törzset, ami 100 százalékban halálosnak bizonyult a kísérleti egereken elvégzett tesztek során – olvasható egy napokban megjelent tanulmányban, amit több angolszász hírportál is szemlézett. A kutatási eredményekre reagálva több ismert virológus is elítélte a kísérletet, mondván, a mesterséges mutánsvírusok létrehozása magában hordozza egy újabb világjárvány kitörésének kockázatát.

A laboratóriumi körülmények között létrehozott új koronavírus a GX_P2V nevet kapta. A mesterséges variáns a természetesen körülmények között is előforduló, GX/2017 nevű altípus „továbbfejlesztett” változata, amit még 2017-ben – három évvel a világjárvány előtt – fedeztek fel malajziai tobzoskákban. A GX_P2V funkciónövelő (Gain of function) kísérletek eredményeként született meg, melynek lényege, hogy a kórokozó genetikai állományának megváltoztatásával egyes tulajdonságait felerősítik.

Az új mesterséges vírust úgynevezett „humanizált” egereken tesztelték le a kínai tudósok. Ezek a kísérleti állatok emberi géneket, sejteket, szöveteket és/vagy szerveket hordoznak, így a rajtuk elvégzett tesztek eredménye az emberekre is vonatkoztatható. Nos, ezeket az egereket egytől egyig megölte a GX_P2V kórokozó. 

A tanulmány szerzői külön kiemelték, hogy a vírus rekordidő alatt, 7-8 napon belül végzett az állatokkal. A GX_P2V az egerek egész szervezetét megtámadta: a tüdejüket, csontjaikat, szemüket, légcsövüket és az agyukat is. A megfertőzödött szervek közül az agy mutatta a legnagyobb víruskoncentrációt, amit még egyetlen koronavírus esetében sem figyeltek meg.

A haláluk előtti napokban az egerek rohamosan lefogytak, görnyedt testtartást vettek fel, és rendkívül lomhán mozogtak. A kínai tudosók szerint az egerek haláltusájában az volt legfélelmetesebb, hogy megvakultak és a szemük teljesen fehérré változott 24 órával azelőtt, hogy elpusztultak.

A napokban megjelent tanulmány szerzői arra figyelmeztettek, hogy GX_P2V emberre való átterjedésének valószínűsége magas, de egyelőre nem bizonyított.

A kínai kísérletet több ismert nyugati szaktekintély is elítélte. Francois Balloux, a University College London Genetikai Intézetének epidemiológiai szakértője „szörnyűnek” és „tudományos szempontból teljesen értelmetlennek” nevezte a kutatást.

Dr. Gennadi Glinsky, a Stanford nyugalmazott orvosprofesszora azt írta egy közösségi oldalán közzétett bejegyzésében, hogy „ezt az őrületet meg kell állítani, mielőtt túl késő lenne.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mesterségesen létrehozott koronavírusokkal nem csak Kínában kísérleteznek. 2022 októberében például az amerikai Boston Egyetemről derült ki, hogy létrehozták a Covid-19 egy természetben elő nem forduló változatát, ami a laboratóriumi egerek 80 százalékát megölte.

forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?