Celeb / Híresség

Méregdrága álomlakodalomra készül Gáspár Zsolti: „Édesapám finanszírozza, de nem kérünk ajándékot”

Gáspár Zsolti hatalmas lakodalomra készül: 2024-ben valóra váltja ígéretét és újra feleségül veszi szerelmét, akivel már évtizedek óta boldog kapcsolatban él. Most azt is elárulta, hol, mikor tartják majd a lakodalmat, és akkor sem köntörfalazott, amikor megkérdezték: ki finanszírozza mindezt?

 

 

 

Nagyon nagy bulira készülünk” – hangoztatta a Mokka stúdiójában a gazda, aki a mai napig rejtegeti kedvesét a nyilvánosság elől. Zsolti, és azt is elárulta, hogy mikorra tervezik azt a hatalmas bulit:

Május utolsó szombatján fogjuk megtartani a világraszóló lakodalmat, amit még a Holdról is látni fognak

– mondta csillogó szemekkel, és hozzátette: több mint 650-en lesznek, a helyszín pedig az édesapja farmja lesz. Zsolti úgy gondolja, hogy a vendégsereg az ólakban fog majd aludni, amit addig majd kitakarít.

A rengeteg meghívott vendég mellé Zsolti rengeteg hívatlannal is számol: az egész lakodalmat élőben, kivetítőkön akarja majd közvetíteni, hiszen tudja, hogy lesznek majd olyan érdeklődők, akiket ő valójában nem hív majd meg, de eljönnek bámészkodni. „Nekik is adunk fasírozottat, egy kis szalmakrumplit, hogy ők is tudjanak egy kicsit enni” – hangoztatta.

Zsolti elmondása szerint rengeteg szakács jelentkezett nála, hogy főznének a lakodalomra ingyen és bérmentve. Csak annyit kérnek, hogy ők is eljöhessenek. A talpalávalót Charlietól és Presser Gábortól várja, de biztos benne, hogy Kökény Attila, Nótár Mary és LL. Junior ott lesznek.

Szeretnénk egy világsztárt is. Én nagyon nagy rajongója vagyok Dr. Albannak. Most megy a faxolás, egyeztetés, hogy mikor tud jönni

– tette hozzá.

Egy ilyen világraszóló lakodalom persze nem kevés pénzbe kerül. Mélyen bele kell nyúlni a zsebbe, ha az ember azt akarja, hogy még a Holdról is lássák.

Édesapám finanszírozza, de nem kérünk ajándékot

– mondta Zsolti nevetve, aki szerint nem ciki, hogy a negyvenen túl az apja fizeti a lakodalmat. Erre röviden ennyit mondott: „édesapámnak jó a nyugdíja, tegyen már bele ő is egy kicsikét.

Végül aztán rátértek arra, hogy vajon Zsolti kedvese is erre vágyik-e. A gazda elárulta, hogy még győzködnie kell a párját mindezek miatt, de hozzátette: „nemsokára már meglesz az ő hozzájárulása is.”

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?