Celeb / Híresség

„Szánalmas életetekből ránk pazaroljátok az időt” – Gáspár Evelin édesanyja védelmére kelt

Botrány van kialakulóban a Gáspár család körül, a család legidősebb lánya azonban felvette a harcot az őket támadókkal szemben.

 

 

 

Nem sikerült túl meghittre és békésre a karácsony Gáspáréknál, miután Bea asszonyt kitiltották egy celebeket kibeszélő Facebook-os csoportból trágár kommentje miatt. A családanya a családját akarta megvédeni egy olyan poszt alatt, amit az egyig tag írt a família közös karácsonyi fotójából kiindulva. A csoport résztvevő ugyanis azt állította, hogy Győző a kétezres évek közepén zaklatta őt egy címlapsztori miatt, és állítása szerint még fenyegetéseket is kapott évekig miatta Győző családjától.

A poszt természetesen az akkor még csoporttag Bea asszonyig is eljutott, ami annyira felkavarta őt, hogy nem is hagyta szó nélkül a dolgot. Véleményezése olyan erősre sikerült, hogy az adminisztrátorok rögtön kitiltották:

Ennyi sok unatkozó trógert! Jobb, ha kitakarítanátok otthon! Retkes unatkozó csőcselék

 – írta Bea, akinek sorait már sehol nem láthatjuk, ugyanis a tiltásával együtt törlődött minden tevékenysége a csoportban.

Ezt követően jött lánya, Evelin kiakadása, aki nem csak megvédte az anyját, de le is írta őszinte, nyers véleményét azokról, akik folyamatosan szekálják őt és a családját: 

Na pont az ilyen idióták miatt írnak rólunk a bulvárban, mint ti, mert titeket érdekel minden apró megmozdulásunk és reakciót vált ki belőletek! Szánalmas életetekből ránk pazaroljátok az időt, energiát! Azt hiszitek, mi vagyunk a bohócok, de közben ti vagytok! Míg mi mosolygunk a szánalmas megmozdulásaitokon, addig mi ebből jól élünk, hajrá! Szidjatok, hordjatok le ez legyen a legnagyobb boldogság az életetekben! Várom én is a tiltást, mint ahogy anyámat is tiltottad te nyomorék. Még saját neved nem mered vállalni. Mocskos senkiházi.

 – közölte Evelin, ami után kis híján felrobbant a csoport, üzenetére 14 óra alatt ugyanis rengeteg reakció érkezett. – szúrta ki a Bors.


forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?