Celeb / Híresség

Paprika Dorina teljesen kiakadt, ügyvédhez fordul, amiért visszaéltek a nevével: azzal vádolják, hogy fogyasztószerekkel adott le 42 kilót

Paprika Dorina kiállt magáért, mivel csalók éltek vissza a nevével a fogyását illetően. A fiatal lány nem hagyja, hogy ócsárolják.

 

 

 

Paprika Dorina március óta látványosan lefogyott, hiszen 42 kilót dobott le magáról, és mára már jóval vékonyabb, mint a Farm VIP-ben, vagy a korábbi műsorokban, amikben szerepelt. Ennek pedig megvan az oka, mivel kiderült, hogy policisztás ovárium szindrómája (összetett hormonális probléma) és inzulinrezisztenciája van, amely miatt teljes életmódváltásba kezdett. Azt sem titkolta, hogy az egész procedúrát szakember segítségével, profi étrend alapján, tű pontos étkezésekkel és legfőképp nagyon pontos adagmennyiségekkel vitte véghez, valamint étrendkiegészítő és heti 2 kardió edzés is hozzájárult a bomba alak eléréséhez.

A fiatal lányt azonban a sikere ellenére nagyon elszomorították, ugyanis csúnyán visszaéltek a nevével, és azzal vádolták meg, hogy fogyasztó szerekkel sikerült karcsúsodnia. A 24 óráig megnézhető Instagram-történetében fakadt ki, és mondta el, milyen lépéseket tett az ügyben.

Sajnos a napokban visszaéltek a nevemmel, a képeimmel és a fogyásommal kapcsolatban. Szeretnék reagálni rá, mert ez egy kamu, ez nem igaz, én nem fogytam ilyen cseppel, teljesen más módszerrel fogytam le. Kérlek, ne higgyetek az ilyeneknek, hiszen ez nem igaz! Sajnos ennek én is az áldozata lettem, és ezt jogi útra tereltem már, nem fogom hagyni senkinek, hogy bemocskolják a nevemet és kamut állítsanak rólam! Úgy gondolom, hogy önazonos ember vagyok és őszinte embernek tartom magamat. Ha ilyennel is fogytam volna, akkor azt is elmondtam volna…

– részletezte csalódottan a lány.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?