Celeb / Híresség

Kitálalt a bennfentes: válságba került Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata, már külön is költöztek

Ugyan a TV2 Párharc című műsorában még együtt szerepelnek, de egy ideje már nem a régi hőfokon ég a szerelmük.

 

 

 

Blikknek egy neve elhallgatását kérő ismerős számolt be arról, hogy bizony vihar van a paradicsomban: két, boldogságban és harmóniában együtt töltött év után komoly válságba kerülhetett a Párharcban is szereplő Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata: úgy tudjuk, bár a végső döntést még nem hozták meg, már külön is költöztek.

Olyannyira, hogy a lap úgy tudja, addig, amíg nem döntenek végérvényesen a folytatásról, külön is költöztek.

– Már a műsorba való beköltözés előtt is voltak gondjaik, ezért sokat vacilláltak, hogy egyáltalán elvállalják-e a felkérést, hiszen kérdés volt, tudnak-e majd teljesíteni versenyhelyzetben úgy, hogy nincs minden rendben kettejük között. Végül a szereplés mellett döntöttek, de ez sem oldotta meg a problémáikat– mondta a bennfentes.

Ezt látták jó megoldásnak, de dolgoznak azon, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat

– fogalmazott egy másik ismerős.

A barátok bíznak abban, hogy Alexandrának és Dávidnak végül sikerül megoldaniuk a problémáikat, hiszen a szerelmük már élt túl nehézségeket. Mint ismert, a kapcsolatuk sem indult zökkenőmentesen, mivel Dávid a feleségét, Horváth Grétát hagyta el a táncosnőért, aki alig fél évvel korábban mondta ki a boldogító igent Köcse Györgynek. Akkor úgy tűnt, jó döntést hoztak, nehéz indulástól pedig csak erősebb lett a kapcsolatuk.

forrás: kiskegyed.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?