Celeb / Híresség

Sokk a Farm VIP-ben: Ezért fejezte be Rékasi Károly! Kemény mondattal ment el

Nem hagyta magát, ez lett belőle.

 

 

 

Visszafojtott hangú, de komoly feszültséggel bíró vita bontajozott ki Vajda Johnny és Rékasi Károly között, ahol kudarcba fulladt Ripli Zsuzsi békítő kísérlete. Történt ugyanis a Farm VIP tanyáján, hogy a színész duzzogva mosogatott, és ahogy kiderült, ezt a hálátlan feladat majd’ mindig rá marad. Kapott ugyan ígéretet a többiektől, hogy segítenek, ám ezek csupán szavak voltak, amelyet tettek nem követtek, ebből lett elege a sárga csapat játékosának.

Johnny felrótta neki, hogy visszautasítja a segítséget. „Elég lett volna neki ezt megkérnie, vagy odamenni, és mondani, hogy figyeljetek, ott halmozódik, nem csináljátok meg? Engem az zavart, hogy ő odament, előre direkt megcsinálta, és utána úgymond számonkért minket, hogy miért nincs megcsinálva. Mártírkodásnak érzem” – mondta a kamerába.

Rékasi nem akarta érteni, amit mondanak neki, rövidre zárta a beszélgetést azzal a mondattal, amivel nehéz vitatkozni: „Akkor egy baj van velem, valószínűleg, annyi, hogy komolyan veszem, amit mondanak az emberek!”

A színész néhány pillanat múlva faképnél hagyta Zsuzsit és Johnnyt, ami előbbit Bíró Ica viselkedésére emlékeztette.

forrás: blikkruzs.blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?