Celeb / Híresség

„Süket is vagy, színvak is vagy, értetlen is vagy!” – Nem kímélte Gáspár Győzőt a kudarcuktól kiboruló felesége, Bea

Gáspár Győző és Gáspár Bea mögött igazán kemény napok állnak: voltak jobb és rosszabb pillanataik, sőt, egy komolyabb vitájuk is, de eltökélten harcoltak, hogy ne essenek ki. Az elmúlt napok viszont nem a házaspár tervei szerint alakultak, hiszen több feladatot is feladtak, így a tegnap esti Párharc során tőlük kellett búcsúzniuk a nézőknek.

 

 

 

Az elmúlt időszak nem feltétlenül kedvezett a Gáspár-házaspárnak, akik a Párharc megpróbáltatásait nem minden esetben kezelték jól. Sokat vitáztak, ám az biztos volt, hogy nem szeretnék feladni a versenyt, így elhatározták, hogy összeszedik magukat és beleadnak mindent. A dolgok viszont nem egészen úgy alakultak, mint ahogy azt eltervezték, ugyanis veszélyzónába kerültek, ez pedig párbajhoz vezetett, amelynek az előzetesét látva már elkönyvelhető volt a kiesésük.

Süket is vagy, színvak is vagy, értetlen is vagy!

– akadt ki Bea asszony Győzikére.

Végül a páros elveszítette a tegnap esti párbajt, amit – bevallásuk szerint – taktika nélkül játszottak. Mindez a kiesésüket eredményezte, így tegnap számukra véget ért a Párharc című műsor.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?