Celeb / Híresség

Megtört Tóth Gabi, a színfalak mögött vigasztalta a kedvese

Nehéz időszakon megy keresztül Tóth Gabi, amit jól láthattak azok, akik múlt vasárnap este a TV2 stúdiójában, a Sztárban sztár leszek! élő adásán tartózkodtak. Az énekesnő már a műsor elején elismerte Tillának, hogy nem ezek élete legszebb napjai, miután a műsorvezető megdicsérte Köllő Babett rózsaszín és Gabi fekete ruháját.

 

 

 

– Milyen vidámak vagytok! – mondta Tilla, mire Gabi rákontrázott:

Már aki, én egészen mást élek át mostanában– vágta rá a zenés show egyik zsűritagja.

A műsor előrehaladtával a válófélben lévő énekesnő hangulata egyre rosszabbá vált, főleg. amikor kiderült, hogy a nézői szavazatok és a zsűripontok alapján a versenyben maradt két versenyzője, Oláh Vivien és Halász Rebeka a tabella aljára kerültek, így a kiesés szélére sodródtak.

Jóllehet az élő adásban Gabi igyekezett tartani magát, a szünetben hangot adott a nemtetszésének. Mestertársai­nak ingerülten magyarázta, hogy nem tartja igazságosnak az állást, hiszen a két tehetséges lány rengeteget készült az estére. Az ezt követő rövid reklámszünetekben mindig elsőként állt fel, majd szomorú arccal távozott a stúdióból.

Egy ízben a Blikk munkatársa látta, ahogy a színfalak mögött a kedvese, Papp Máté Bence vigasztalja egy-egy öleléssel. A Fricska táncosa az elmúlt hetekben rendszeresen feltűnt a nézőtéren, s ezúttal a színfalak mögött várakozott kedvesére, igyekezve tartani benne a lelket. Gabi zaklatottsága a nézők soraiban ülők közül is többeknek feltűnt, s aggódva kérdezték egymástól, vajon mi keseríthette el ennyire az énekesnőt.

— Először nem értettük, mi baja lehet Gabinak, de hamar rájöttünk, az bántja, hogy a versenyzői a veszélyzónába kerülhetnek – mondta a Blikknek egyikük.

Mint később kiderült, Gabi aggodalma valósággá vált, ugyanis a műsor végén Oláh Viviennek kellett búcsúznia.

Az énekesnő mostanában valóban sok nehézséget él át: az Átkozott nyár másfél héttel ezelőtti dalpremierjén először állt ki szerelmével a tévében, ám a nézők egy része nem fogadta jól a kitárulkozást, hiszen a Gabi négy hónapja még Krausz Gábor oldalán élt házasságban. Emellett fájhatott neki, hogy a közelmúltban a Demokratának nyilatkozott Bese Gergő atya, aki szerint Gabi hibát követett el azzal, hogy a válása előtt nem állt a nyilvánosság elé.

Mindenesetre az énekesnő a versenyzője kiesése után sietve távozott a stúdióból, majd a párja kíséretében autóba szállt, Papp Máté Bence pedig hazafuvarozta a kedvesét.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?