Belföld

50 millió forintos rezsiórabére lesz a magyar űrhajósnak

Újabb részletek derültek ki a majdani magyar űrhajósokról.

 

 

 

Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos az InfoRádió Aréna című műsorában járt, itt beszélt arról is, hogy hol tart jelenleg a kiképzés.

Mint mondta, ahogy azt tavasszal is bejelentették, megvan a négy ember, aki megkezdte a kiképzést, közülük azonban majd csak egy fog feljutni az űrállomásra. A jelöltek hamarosan egy zéró G repülést fognak majd végrehajtani, egy parabolarepülést. Nagyon sok kiképzési szakaszon már részben túl vannak, részben még benne vannak, az év végén fog kiderülni, hogy a négyből ki az a kettő, aki majd az Egyesült Államokban, Houstonban folytathatja az amerikai programot – tette hozzá.

Ki kap űrruhát?

A négy jelölt közül az a két ember kap szkafandert, aki Amerikába is kiutazhat, ezt a tényleges repülő magyar űrhajóshoz fogják majd igazítani – árulta el Ferencz Orsolya. Hozzátette, nyilván bármikor előállhat az a helyzet, hogy valami közbejön, akkor gyorsan adaptálódni kell a helyzethez és ezért van tartalék is.

Az interjúból kiderült, a küldetés kapcsán egyelőre annyit tudni, hogy harmincnapos lesz, ugyanis ebben egyeztek meg az Axiom Space vállalattal, ezen az változtathat, hogyha valamiért tovább kell fennmaradni az űrhajósnak, valamilyen váratlan esemény miatt. A miniszteri biztos szerint az asztronauta rezsiórabére 144 ezer dollár lesz (nagyjából 50 millió forint).

forrás: mfor.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?