Celeb / Híresség

Tóth Gabi a kórházi kezelései miatt nem tud ott lenni a Sztárban Sztár leszek! élő show-ján? A versenyzői nélküle készülnek fel az adásra

Tóth Gabi strartol vasárnapi Sztárban Sztár leszek!-et? Újabb hírek érkeztek az énekesnőről.

 

 

 

Tóth Gabira rájár a rúd mostanság, ugyanis a napokban nagy veszteség érte: el kellett engednie szeretett kutyáját, akit már-már emberként tartott számon, annyira közel állt a szívéhez. Az énekesnő teljesen összetört a gyásztól, ráadásul az egészségi állapota is romlani kezdett. Gabinak erős mandulagyulladása van napok óta, ami nem javult, és egyre nagyobb fájdalmai lettek, emiatt az új dala premierjét is elhalasztotta, illetve a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi élő show-ban való szereplése is veszélybe került.

A TV2 közleményt is adott ki a mester állapotáról, miszerint a vasárnapi adás után rögtön kórházba ment, hogy megvizsgálják és elkezdjék az orvosi kezelést. Legutoljára azonban az a hír érkezett, hogy mivel fél napja nem érték el az édesanyát, bizonytalanná vált, hogy valóban ott tud-e lenni vasárnap a nagy fájdalmai miatt.

Mint az sejthető volt, Gabi a héten nem tudott részt venni a versenyzői próbáin és felkészülésein sem, így a két tehetségnek a támogatása nélkül kellett gyakorolnia. Oláh Vivien és Halász Rebeka csak a próbák szembesültek a szomorú hírrel, miszerint Gabi nem tud most személyesen ott lenni mellettük, úgy, ahogy a többi mester az énekesi mellett. Egy videóüzenetben mondta el, mennyire rosszul van, és elnézést kért a lányoktól azért, mert nem tud jelen lenni, azonban megjegyezte, hogy a távolból küldi nekik az erőt. Az kérdéses, hogy ez mire lesz elég a következő élő show-n, ahogy az is, hogy Gabi végül be tud-e ülni a zsűriszékbe vagy nélküle kell lebonyolítani az adást – írja a Bors.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?