Életmód

„Fel kellett mondanom, mert olyan szép vagyok, hogy mindenki fel akart szedni”

Melanie egy gyorsétteremben helyezkedett el, de hamar ott kellett hagynia a munkahelyét, mert mindenki fel akarta szedni. Mint mondta, a főnökét is nagyon zavarta, hogy túl nagy figyelmet kap a szépsége miatt.

 

 

 

A 20 éves Melanie Collett is szeretett volna a saját lábára állni, ezért kasszásként kezdett dolgozni egy gyorsétteremben. Röviddel azután, hogy munkába állt, szembesülnie kellett egy komoly problémával:  elmondása szerint ugyanis túl szép ahhoz, hogy ellássa ezt a feladatot, mert minden vendég megpróbált kikezdeni vele. 

Miután a főnöke is szóvá tette, hogy nem szerencsés, hogy ennyien meg akarják környékezni, úgy döntött, hogy felmond és modellkedéssel keresi tovább a kenyerét. A felettesei szerint Melanie túl sok időt fecsérelt arra munka helyett, hogy reagáljon a vásárlók megjegyzéseire, arról nem is beszélve, hogy minden alkalommal elvonták a figyelmét, miközben dolgoznia kellett volna. „Az ügyeletes menedzser egy nap azt találta mondani nekem, hogy mossam le a sminkemet és szedjem le a műkörmeimet, mielőtt beállok a kasszába” – idézte fel Melanie, aki férfi munkatársai szívét is megdobogtatta, nem csak az étterembe betérő kliensekét.

„A főnökeimnek nem tetszett, hogy túl szép vagyok ehhez a munkához. Én pedig rosszul voltam attól, hogy egyforma ruhát kellett viselnünk a többiekkel, ezért próbáltam legalább a sminkemmel kitűnni közülük. Nem csoda, hogy több vendégünk is megjegyezte, hogy túl jól nézek ki ahhoz, hogy kasszás legyek. Néhány kollégám mellettem állt, és biztatott, hogy ne vegyem a szívemre. Ők vetették fel először, hogy modellkednem kéne” – mesélte Melanie aki nem neves modellügynökséghez ment, hanem az OnlyFans oldalon osztja meg pénzért a fotóit. Állítása szerint van olyan nap, hogy 400-500 ezer forintot keres….

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?