Celeb / Híresség

Milliókat költ magára hetente, 40-50 milliós autókkal jár a TV2 legújabb, 18 éves sztárja

Korábban már írtunk róla, Kőgazdag fiatalok címmel új műsor indul a TV2-n szeptember 18-án. Ahogy a produkció nevéből is kiderül, tehetős emberek gyerekei fognak részt venni a valóságshow-ban. Egészen pontosan nyolcan, közülük a legfiatalabbal készített interjút az Origo.

 

 

 

Bárány Aurél a Kőgazdag fiatalok csapat legfiatalabb tagja, mindössze 18 éves. Általában 4-5 milliót költ havonta, karácsony előtt ez felszalad 7-8 millióra is. Szereti a bulizást, nem ritka egy-egy milliós számla is, amit egy parti alkalmával kifizet. Sokat költ öltözködésre, szenvedélye a luxusautók. Havonta cseréli a kocsijait 40-50 millió forint értékben.

„Imádom az autókat. Most pont eladom az egyik nagy álmomat, amit meg tudtunk teremteni nekem. Most egy még drágább autó jön, hangos lesz nagyon, igazán feltűnő leszek vele: arany színű lesz, fekete kerekekkel” – mondta az Origónak Bárány Aurél, aki egyébként pont egy luxusautókról szóló, polgárpukkasztó felvétellel robbant be a köztudatba, TikTok videója kétmillió embert ért el. Úgy fogalmazott, kapott miatta hideget-meleget, azóta el is távolította a felvételt az internetről. Arról viszont nem tett le, hogy ismert legyen, még ha ez néha nehézségekkel is jár.

Furcsán éreztem magam először a forgatásokon, nagyon lámpalázas vagyok. Csabit és Olivért ismertem, mégis rossz volt, mert én voltam a legfiatalabb. Ezt az összes bulin, összejövetelen éreztetik velem, ezért keményen meg is mondtam nekik a véleményemet” – magyarázta a fiatalember, aki saját bevallása szerint nagyon érzékeny.

„Érzékeny ember vagyok, de nem mutatom ki, erős embernek próbálom beállítani magam, de azért ez nem olyan egyszerű. Most cseppentem bele ebbe a világba, elég keményen kapom a negatív kritikákat, de ez is lehet jó reklám. Remélem még sokra fogom vinni. Nagyon sok tervem van, a műsor egy jó kiindulási pont nekem. Végre szeretnék letenni valamit az asztalra, hogy büszkék legyenek rám a családtagjaim. Eddig nem csináltam nagy dolgokat, nyilván dolgozom, mint nagyon sok fiatal. Ez egy alapelvárás a szülőktől, hogy dolgozzon a gyerekük és igenis a saját lábára kell állni a nagyvilágban. A Forma–1en dolgozom, mindenes vagyok, ha kell, akkor éppen a tányérokat viszem. Ahol van futam a világban, oda megyek” – tette hozzá Bárány Aurél, aki továbbtanulni nem szeretne, de a gimnáziumot mindenképpen befejezi.

„Hála istennek, nekem adódott egy ilyen remek lehetőség, mint a műsor. Ezt magamnak is és a családomnak is köszönhetem, mert ilyen hátteret biztosítanak nekem. Nagyon sok célom van, szívesen kipróbálnám magam zsűriként bármilyen műsorban. Az igaz, hogy nem tudok énekelni, de lehet, hogy tudnék is, csak még nem próbáltam meg. Örömmel szerepelnék filmekben is, nagyon-nagy celebnek gondolom magam. A legnagyobb álmom az volt, hogy focista legyek, az nem jött össze, nem fektettem bele kellő energiát, átadom másnak a lehetőséget, viszont a színészkedés világát nem, azt megtartom magamnak. Én szeretnék a legnagyobb magyar színész lenni” – zárta a Kőgazdag fiatalok lelkes szereplője.

forrás: origo.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?