Egyéb

Rákapcsoltak Orbánék: Elindultak a razziák, retteghetnek a könyvkiadók Magyarországon

Vizsgálódnak.

 

A kormányzat által „gyermekvédelminek” nevezett törvény ködös szabályozása miatt a Libri a kiadókkal folytat egyeztetéseket arról, hogy mégis milyen könyvek lehetnek „jogsértőek”. A Telex arról írt, hogy ebben az is közrejátszik, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság májusban már kiszabott egy bírságot az egyik könyv miatt, amelyet ifjúságiként árultak.

Vizsgálat indult a másik könyvkiadó,

Líra ellen is.

Mindezt Nyáry Krisztián kreatív igazgató a lapnak megerősítette, a fogyasztóvédelem akciója után pedig Rétvári Bence államtitkár csapott le bírálatával.

A Lírával szemben elrendelt hatósági vizsgálat pedig nem zárult le, tovább folytatódik.

A Libri a fogyasztóvédelmi eljárás tényét megerősítette, ugyanakkor azt már nem árulták el, hogy ez mely könyveket érinti. A Telex információi szerint a Móra Kiadó egyik könyvéről van szó.

Nyáry Krisztián közölte, nem akarja kommentálni a Libri elleni eljárást, arról viszont van tudomása, hogy a Libri levelet írt több könyvkiadónak, azt kérve,

nyilatkozzanak arról, hogy könyveik megfelelnek-e a gyermekvédelmi törvénynek.

A Libri azt írta: mivel a törvény meghatározásai nem egyértelműek, ezért a könyvkereskedők és kiadók

minden kérdéses címet egyénileg átvizsgálnak.

A Libri arra kérte a kiadókat, a teljes kínálatot ellenőrizzék, hogy el tudják kerülni az esetleges későbbi büntetéseket. Közölték: ez a kiadók és a Libri érdeke is.

Nyáry Krisztián elmondta, a Líra még nem döntötte el, mit lépnek az ügyben. Szerintük a jogszabály nem végrehajtható, de jogkövetőek annak ellenére is, hogy

a törvény szerint a szépirodalmi kiadványok fele a hatálya alá esik.

A könyvkereskedők tanácstalanok, az eljárások miatt elkezdtek találgatni, mi lehet a pontos és megfelelő joggyakorlat az ügyben. A Librinél és a könyv kiadójánál azt is mérlegelik, hogy a Harry Potter-könyvsorozat egyik kötete sértheti-e a melegellenes törvény előírásait.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?