Egyéb

Újabb csavar a Schadl–Völner-botrányban: Nagy Márton neve is előkerült a végrehajtói maffia ügyében

Különös dolgok derültek ki.

 

2021-ben újraosztotta a kormány a felszámolói piacot, így pedig helyzetbe hozták a kormányközeli kapcsolatokkal rendelkezőket. A 24.hu a győztesek nevét tartalmazó lista alapján arról írt, hogy az újonnan felszámolói jogosultságot elnyerő 51 cég közel fele kötődik valamilyen módon a kormányhoz.

Kiemelték: az új cégek legalább felét a felszámolói pályázatok leadási határideje előtt néhány héttel, vagy napokkal előtte hozták csak létre.

  • Többek között kedvező elbírálásban részesült egy Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszterhez köthető ügyvédi iroda cége,
  • egy Papcsák Ferenc volt fideszes képviselő – jelenleg a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának az elnöke – résztulajdonában álló cég,
  • de a nyertesek között volt Tasnádi László volt belügyi államtitkár cége is,
  • valamint a Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó birodalmához köthető szereplők is nagyot kaszálhattak.

ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.-t is éppen a felszámolói pályázatok leadási határidejének napján alapították, amelynek székhelye abban az irodaházban van, amely Schadl György és felesége cége, a Red Carpet Kft. tulajdonában áll. A Városmajor utcai irodaházban székelő bírósági végrehajtók között pedig vannak olyanok is, akik a bíróságon bűnösnek vallották magukat, így pedig elismerték: fizettek kinevezésükért Schadlnak.

A cégbírósági dokumentumokból kiderült, a ProTrust bejegyzési illetékét Marton Adorján fizette meg, akinek neve gyakran előkerül a Schadl-ügy nyomozati anyagában.

Emlékeztettek, Marton Adorján igazgatósági elnöke annak a beruházási hitelekkel foglalkozó cégnek, amelynek felügyelőbizottsági elnöke nemrég még Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt. A miniszter csak akkor távozott az állami támogatású hiteleket is közvetítő Alfa Hitel és Követeléskezelő Pénzügyi Zrt.-ben betöltött posztjáról, amikor a K-Monitor nyilvánosságra hozta az ügyet.

A 24.hu kereste Marton Adorjánt, azonban ő azt mondta, nem is hallott a cégről.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?