Egyéb

Egy ügyvéd gyanús dologra hívja fel a figyelmet Varga Judit lemondása kapcsán

Lehet benne igazság.

 

Megírtuk, hogy kedden egy interjúban jelentette be Varga Judit, hogy lemond igazságügyi miniszteri pozíciójáról. Varga új feladatot kap: ő vezeti majd a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson.

Az ügyről egyre több politikus, közéleti szereplő ír véleményt. Czeglédy Csaba, a DK politikusa a következőt írta a Facebookon Varga lemondásával kapcsolatban:

„Varga Judit lemondásának egyetlen oka van: felelősség terheli őt is, hogy minisztériuma aktívan segítette a végrehajtói maffia működését, helyettese pedig részt is vett benne.”

Czeglédy arra céloz, hogy a Völner–Schadl-ügyben valószínűleg Varga is sáros. Az elmúlt évtized legnagyobb fideszes korrupciós botrányáról több hangfelvétel is kiszivárgott már, köztük egy olyan is, ahol Vargát is emlegetik mint „a jó miniszter asszony”.

Egyelőre nem tudni, hogy a lemondásnak van-e tényleg ehhez köze, de például az is gyanús, hogy a botrány főszereplője, Völner Pál ügyvédje kérte, hogy hallgassák ki a bíróságon Vargát is.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?