Érdekes

Ő volt minden idők legmagasabb embere: a csaknem 3 méteres Robert Pershing Wadlow 22 évet élt

A világ legmagasabb embere már nyolcéves korában elérte egy átlagos férfi testmagasságát.

 

 

 

Sokan álmodoznak arról, hogy teljesítményükkel vagy különleges tulajdonságaikkal bekerüljenek a Guinness-rekordok Könyvébe, ám vannak olyanok is, akik biztosan feladnák a rangos elismerést egy sokkal átlagosabb életért cserébe.

Robert Pershing Wadlow máig a világ valaha élt legmagasabb emberének számít, ám soha nem kérkedett ezzel a címmel, amennyire tudott, próbált átlagos életet élni, és szerény, barátságos viselkedése miatt mindenki csak úgy ismerte, mint a „kedves óriás.”

Már gyerekkorában más volt, mint a többiek

Robert 1918-ban született az amerikai Altonban szülei első gyermekeként. Teljesen átlagos hosszal és súllyal jött a világra, és az első éveiben is úgy fejlődött, ahogy minden kortársa. Ám négyéves korában hirtelen rengeteget nőtt, ekkor már 163 centiméter volt, nyolcéves korára pedig elérte egy átlagos felnőtt férfi magasságát, 188 centimétert. Az iskolában külön padot is készítettek a számára. Mivel évente átlagosan tíz centimétert nőtt, így kivizsgálások sora várt rá, amiken végül kiderült, hogy az extrém testmagasságot egy tumor okozza, ami az agyalapi mirigyen helyezkedik el, ezzel pedig folyamatos növekedésre készteti a testét. Ez az állapot ma már gyógyszerekkel kezelhető, ám a 20. század elején még semmilyen megoldást nem tudtak a megállíthatatlan növekedésre. 

11 éves korában már jóval magasabb volt a kortársainál.
11 éves korában már jóval magasabb volt a kortársainál.

Bár a férfi a halála napjáig növésben volt, ez nem riasztotta vissza attól, hogy normális életet éljen. Korábban kiscserkész volt, a gimnázium után pedig a Shurtleff College-re jelentkezett joghallgatónak, ügyvéd szeretett volna lenni. Magassága miatt végül ott kellett hagyni a főiskolát, hiszen nagyon megterhelő volt a számára a különböző épületek és termek között járkálni. Mivel lábai nem voltak arányosak a törzsével és fejével, ezért folyamatosan lábtartót kellett hordania, hogy ezzel könnyítse a mozgását, ám így sem volt egyszerű dolga, hiszen gyakran egyáltalán nem érezte a lábait. Ennek ellenére kerekesszékbe soha nem volt hajlandó beülni.

Mivel a főiskolát nem tudta folytatni, így 1936-ban a Ringling Brothers Circus társulatához szegődött, és Amerika több pontján is megfordultak, Robertből pedig igazi híresség vált. Bár a műsorokhoz szerették volna, hogy cilindert és frakkot is viseljen, ő mindig csak a hétköznapi ruháiban lépett fel, mindig azt vallotta, hogy ő csak népszerűsíti a cirkuszt, és nem őrültként van jelen. A cipőit ingyen kapta, amerikai méretezés szerint 37-eset hordott – összehasonlításként: az amerikai 22-es cipőméret Európában 56-osnak felel meg – ruhái szabásához pedig háromszoros anyagot kellett felhasználni.

Testvérei teljesen átlagos magasságúak voltak.
Testvérei teljesen átlagos magasságúak voltak.

A giantizmusban szenvedőknél a leggyakrabban a szív zavarai okozzák a halált, hiszen a szerv nem tud eleget keringetni ilyen hatalmas testben – ám Robert esetében nem ez bizonyult végzetesnek. Nagyon fiatalon, mindössze 22 éves korában hunyt el, amikor egy rosszul felhelyezett lábmerevítő felsértette a bokáját, a seb pedig annyira elfertőződött, hogy a műtétek és kórházi kezelések ellenére sem tudták már megmenteni az életét. Magasságát halála előtt pár nappal mérték, ekkor a férfi 272 centiméter volt. Azt, hogy mennyire szerették kedves személyiségét és szerény természetét, jól tükrözi, hogy a temetésén közel negyvenezren vettek részt szülővárosában, ahol 1985-ben egy életnagyságú szobrot is emeltek a valaha élt legmagasabb embernek.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?