Életmód, Érdekes

9 gyereke van a 29 éves édesanyának – így tartja fent a rendet az otthonukban

A gyerekek lefektetése komoly kihívást jelenthet a szülőknek. Nem elég, hogy a csecsemők miatt egész éjszaka nem hunyhatják le a szemüket, de a nagyobb gyerekeket is nehéz lehet ágyba parancsolni.

 

 

 

Ez az édesanya azonban, akinek 9 gyereke van – mindannyian 10 év alattiak – tökéletesítette az esti lefektetés rutinját, és még arra is van ideje, hogy felolvasson a kicsiknek. A 29 éves Chloe és a férje, Ro, az ausztráliai Perthből 9 gyerek szülei – köztük van egy ikerpár is és hármas ikrek is.

Chloe számára komoly kihívást jelent, hogy egyszerre mind a 9 gyermekével foglalkozzon, de a mindennapi rutinok, például az esti lefekvés, könnyebbé váltak az évek során. Ahogy közeledik a lefekvés ideje, a gyerekek összeszedik a játékaikat, miközben az édesanya elkészíti a vacsorát.

Amíg a nagyobb gyerekek esznek, Chloe megeteti a kisebbeket, akik még nem tudnak egyedül enni. Vacsora után következik a fürdés – a nagyobb gyerekek egymás után fürdenek, Chloe pedig megfürdeti a kisebbeket. A nő legkisebb lánya, Birdie, 2022 márciusában született.

Chloe és Ro gyerekei EvanOtto és Felix, a hármasikrek RufusHenry és Pearl, az ikrek Cosmo és Sylvie és a család legújabb tagja, Birdie. A családnak saját YouTube csatornája van Life With Beans néven, ahol különböző szórakoztató elfoglaltságokat és olyan hétköznapi dolgokat is bemutatnak, mint például az esti rutinjuk.



Kilencedik gyerekük, Birdie, 2022. március 16-án jött világra, és Chloe az Instagramon is megosztotta az örömteli hírt.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük, tegnap reggel végre megérkezett a világra a mi drága kislányunk. Most itthon pihen a 8 testvérével. Köszönjük a jókívánságokat. Annyira szeretjük őt. A hetedik mennyországban érezzük magunkat” – írta a boldog anyuka.

Chloe 2021. január 14-én osztotta meg az esti rutinról készült videót a YouTube-on, amit azóta közel 3 millióan néztek meg. Ezen a videón még csak 8 gyerek látható, mivel Birdie ekkor még nem született meg, a legkisebbek ekkor még az ikrek, Cosmo és Sylvie voltak.

Miután a gyerekek mind megfürödtek, egyforma pizsamákba öltöznek, majd elalvás előtt még összebújnak egy kicsit legkisebb testvéreik mellett, és Chloe felolvas nekik egy történetet.

A mese után elérkezik a lefekvés ideje. A három idősebb fiú még olvashat egy keveset elalvás előtt, de a hármas ikreket azonnal betakargatja az édesanyjuk. Mivel az ikrek még nagyon kicsik voltak, amikor a videó készült, egy kicsit több időbe került őket elaltatni, de Chloe végül őket is betette a kiságyukba.

Birdie születése után a képlet bizonyára még bonyolultabbá vált, de Chloe és Ro valószínűleg így is nagyszerűen boldogul.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?