Egyéb

Érik a balhé: Óriási felháborodás lett Orbán és a portugál miniszterelnök találkozójából

Egy focimeccs után szakadt el a cérna.

 

Nem kis bajt okozott Portugáliában António Costa miniszterelnök és Orbán Viktor találkozója: előbbi ugyanis a hadsereg tulajdonában lévő géppel repült Budapestre, hogy a magyar miniszterelnökkel együtt közösen szurkoljon az Európa-liga döntőjén – derült ki a 444.hu keddi cikkéből.

Az eset május végén történt, amellyel kapcsolatban bal- és jobboldali portugál politikusok is nemtetszésüket fejezték ki, hiszen a látogatás nem volt része Costa hivatalos programjának. A portugál politikus mentené a helyzetet: elmondása szerint amúgy is jelenése volt a moldovai Kisinyovban miniszterelnökként, és

fővárosunk pont útba esett neki.

Továbbá azt állítja, hogy nem is Orbán, hanem az UEFA-elnök, Aleksander Ceferin hívta meg őt a mérkőzésre, a protokoll pedig azt kívánta, hogy a magyar miniszterelnök mellé üljön.

Az eset egyébként nem egyedi, Orbán Viktornak is volt hasonló kiruccanása, sőt, tavasszal még vizsgálatot is indítottak ellene olaszországi utazásával kapcsolatban. A miniszterelnök egy egyiptomi, hivatalos látogatás után, hazafele ugrott be a mediterrán országba a honvédség gépével.

A történtek után Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő feljelentette Orbánt, az ügyészség azonban megállapította, hogy

nem történt bűncselekmény.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?