Egyéb

Méretes fordulat: Akkora a baj, hogy mégis bekövetkezhet, amit Vargáék eddig egyáltalán nem terveztek

Eddig a kormány nem igazán tervezte ezt.

 

Tárgyalóasztalhoz ül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy megvitassák az évközi minimálbér-emelést – derült ki a penzcentrum.hu legújabb cikkéből.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az alkalmazottak érdekképviseletei, valamint a munkáltatói szervezetek milyen kérdésekkel, ajánlásokkal érkeznek a találkozóra. Annyi biztos, hogy a kormány részéről

jelenleg nincs tervben

a minimálbér összegének emelése. Varga Mihály pénzügyminiszter azonban korábban kifejtette, hogy a munkavállalók és munkáltatók közötti egyezménynek a kormány nem fog az útjába állni.

A béremelésnél fontos szerepet játszik az infláció, valamint a hazai GDP – erre Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke figyelmeztetett. Ő számít a minimálbér és a szakmunkás bérminimum megemelésére.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azonban nem ilyen derülátó: korábban hangsúlyozta, hogy kicsi az esélye a szóban forgó összegek emelésének.

Hozzátette, hogy a szövetség idén minden erejét arra összpontosítja, hogy a munkavállalók fizetésének vásárlóereje az infláció közepette is megmaradjon, sőt, a lehetőségek szerint inkább nőjön.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?