Egyéb

Itt vannak a kormány rendkívüli bejelentései: Meglepő döntéseket hoztak Orbánék

Cikkünk frissül.

 

Szokatlan időpontra hirdettek kormányinfót. A megszokott csütörtöki időponttól eltérve most hétfőn tart sajtótájékoztatót Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely.

A kancelláriaminiszter azzal kezdte, hogy a kormányülésen még mindig a háborúról beszéltek a legtöbbet. Gulyás leszögezte, a kormány álláspontja most is az, hogy

béke legyen.

A miniszter szerint két atomnagyhatalom már az urántartalmú lőszerek bevetését sem tartja túlzónak, ezzel pedig nagyon veszélyes eszkaláció indult.

„A magyar álláspontot elhallgattatnák az Európai Unióban”

– jelentette ki.

„Védelmi költségvetérsre van szükség, ez megvédi a korábban elért vívmányokat. Ezzel megfelelünk a NATO vállalásoknak is a GDP 2 százalékát fordítjuk honvédelemre”

– mondta.

Gulyás beszélt arról is, hogy a kormány szerint a vállalkozásoknak az energiaárak okozzák a legnagyobb gondot, főleg a villanyárak, ezért a kormány júliustól a legmagasabb árat júliustól 200 euró per megawattban állapítja meg. Ez a feldolgozóipart, a szálláshely-szolgálatást, raktározás-szállítást érinti.

„Több mint 5000 vállalkozásnak segít, és 40 milliárdos kiadást jelent”

– emelte ki a politikus.

A miniszter bejelentette, hogy

júliustól már élelmiszert is lehet venni SZÉP-kártyával.

A döntés augusztus 1-től idén december 31-ig érvényes. A keretet pedig további 200 ezer forinttal megemelheti a munkáltató.

Arról is döntött a kormány, hogy az extraprofitadóra kötelezett gyógyszerforgalmazók július 1-től az extraadó felét, tehát 20 százalékot leírhatnak az adójukból, ha ezt kutatás-fejlesztésre fordítják.

A kormányinfót itt tudod élőben követni:



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?