Egyéb

Soros-pénzzel fizettek egy kocsmában – Na, ami ezután jött, az még durvább

Felgöngyölítették az ügyet.

 

Kecskeméti Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt állítja bíróság elé azt a férfit, aki egy kiskunhalasi kocsmában kutyapártos Soros-pénzekkel fizette ki az italait.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos a 24.hu-nak azt mondta, hogy

egy év nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kértek a férfire.

A büntetett előéletű férfi tavaly áprilisban egy kiskunhalasi kocsmában italozott az ismerőseivel. A férfi pedig az általa megrendelt italokat hamis 10 és 20 ezer forintos bankjeggyekkel fizette ki, amelyek hamisságáról már a megszerzésükkor is volt tudomása. A hamis pénzekkel történő fizetést a pultos elfogadta, így

az elkövető 30 ezer forintos kárt okozott.

Mint írták, a férfi által átadott bankjegyeket a Kétfarkú Kutya Párt készítette kizárólag kampánycélra. A bankjegyek tapintásukban is eltértek az eredeti bankjegytől, a főbb biztonsági elemeket sem tartalmazták. A legszembetűnőbb különbség pedig a bankjegyeken feltüntetett személyekben volt, hiszen a hamis 20 ezres előoldalán Jean-Claude Juncker, míg a hamis 10 ezres előoldalán

Soros György volt látható.

Az ügyész közölte: a vádlott beismerte a bűnösségét és azt mondta, hogy úgy gondolta elsüti a kampánycélra készített pénzeket, amit nagy meglepetésére a pultos el is fogadott. A férfi beszámolt arról is, hogy a visszajárót is elitta a sörözőben italozgató cimboráival.

Az ügyészség egy év nyolc hónap felfüggesztettet és pénzbüntetést kért a pénzhamisítás bűntettével vádolt férfire.

(Címlapkép: illusztráció)

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?