Egyéb

Egyszer csak megszólalt Orbán Balázs embere: Elárulta, mi a céljuk a legnagyobb könyvkiadó felvásárlásával

Közölte, ez nem egy „mitikus történet”.

 

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója volt Rónai Egon vendége az Index Konkrétan című műsorában.

Az adásban többek között szóba került Orbán Balázs nagy vihart kavart kijelentése is, miszerint „aki egy ország médiáját uralja, az uralja az egész ország gondolkodását”. Szalai azt mondta, hogy ezt a mondatot „kiragadták a kontextusából”, és azóta bizonyítékként hordozzák körbe. Azt javasolta: mindenki olvassa el az eredetit.

„Ez nem egy mitikus történet, Balogh Ákos, a Libri korábbi többségi tulajdonosa továbbra is a cégcsoport igazgatósági tagja lesz”

– mondta Szalai a Libri felvásárlásáról.

„Az MCC a Libriben eddig is kisebbségi tulajdonos volt, a befektetései pedig hosszú távon nyereségesek kell, hogy legyenek,

mivel ebből finanszírozza alapítványa célját, az oktatási, tehetséggondozási tevékenységet”

– mondta Szalai.

Az MCC csaknem teljes tulajdonrészt kaparintott meg a Libri Csoportban. A hír kirobbanása után a kiadónál lévő szerzők tiltakozással reagáltak. Többek között Bödőcs Tibor humorista is, aki hosszú Facebook-bejegyzésben reagált a „fejleményekre”. Majd Péterfy-Novák Éva író is bejelentette: nem jelenteti meg könyveit többé a Librinél.

A G7 információi szerint

a korábbi többségi tulajdonost, Balogh Ákost megzsarolták, hogy adja el a céget.

A lap szerint ez úgy történt, hogy az üzletember egy másik befektetéséhez szeretett volna osztalékot kivenni a cégből, de ehhez az akkor még kisebbségi tulajdonos MCC nem járult hozzá a „bizonytalan könyvpiaci helyzetre” hivatkozva. Mindezt Szalai „szép teóriának” nevezte.

„Amióta Ákossal együtt dolgozunk, kiváló közöttünk a munkakapcsolat, egyébként nemcsak a volt tulajdonossal, hanem a teljes menedzsmenttel, így cáfolnám a G7 információit”

– állította az MCC igazgatója. Ezután a műsorvezető kérdésére elmondta, Balogh mostantól az igazgatóság tagja lesz, hiszen több évtizede ismeri a magyar könyvpiacot, így ez az egész – fogalmazott – „nem egy mitikus történet”.

Orbán Balázs országot leuraló kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta: szerinte ezt a mondatot kiragadták a kontextusából, mivel Orbán Balázs igazából arról beszélt, hogy „milyen nagy jelentősége van annak, hogy adott országban a média mekkora hányadát birtokolja külföldi tulajdonos”.

„Ezt aztán kiforgatták,

és ráhúzták egy olyan gondolati sínre, amit alapvetően több baloldali orgánum szeretne hallani. Azóta ezt a mondatot bizonyítékként hordozzák körbe”

– fogalmazott az igazgató.

Arra a felvetésre, hogy vállal-e garanciát arra nézve, hogy semmi nem változik ezután a Libri Csoportnál, úgy felelt: rengeteg fejlődési lehetőség van még a cégben, ám viták mindig is lesznek egy vállalaton belül a fejlődési irányokat illetően.

Az adásban még arról is kérdezték Szalait, hogy

  • piaci szereplőnek tekinti–e magát az MCC az oktatás területén,
  • milyen képzést tud nyújtani az MCC egy 10-13 éves diáknak,
  • mi szüksége van az intézménynek a könyvpiac legtekintélyesebb szereplőjére, a Librire,
  • illetve arról is, hogy változni fog-e a Libri kiadói szemlélete.

(index.hu/Youtube) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?