Egyéb

Döbbenet: Szijjártó többmilliárdos ajándékot vitt Magyarország nevében Nicaraguába

Nekünk állítólag már nincs rá szükségünk.

„Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon”

— jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2021 őszi árfolyamon egyébként egy adag Pfizer-oltás 19,5 euróba került. Ez forintra átszámítva jelenlegi árfolyamon 7644 forintot jelent. A 304 ezer adag oltás így jelenleg több mint

2 milliárd 300 millió forint értékű ajándéknak felel meg.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető közösségi oldalán jelentette be, hogy a 304 ezer vakcinadózist tartalmazó adományt szerdán adják át a latin-amerikai térség egyik legrosszabb gazdasági helyzetben lévő országának számító Nicaraguában.

Kiemelte: ezeket az oltóanyagokat a közelgő lejárati idejük miatt Magyarországon nagy valószínűséggel egyébként sem használnák fel az elkövetkezendő időszakban.

„Nyilvánvalóan

senki sem akarja,

hogy a szavatossági idő lejártával vakicnákat kelljen megsemmisíteni, miközben a világ más részein azt hasznosítani tudnák az emberek egészsége és életének megvédése érdekében”

— szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

„Mi, magyarok szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hiszen viszonylag időben már rendelkezésre állt olyan mennyiségű oltóanyag, hogy Európában is a leggyorsabban tudtunk oltani.

Azonban a világ számos országában még mindig komoly kihívás a világjárvány, még mindig komoly kihívás a megfelelő mennyiségű oltóanyag biztosítása. Magyarország, mivel időben léptünk,

tud segíteni ezeknek az országoknak”

— tette hozzá.

A miniszter végül kijelentette: szerinte hazánk mindig segít a nehéz helyzetbe kerülő országoknak, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a világjárvánnyal szemben globális fellépésre van szükség.

„Fontos, hogy ne jöjjenek létre fertőzési gócok a világ egyetlen pontján sem, mert ahogyan azt láttuk, ez mindig kihatással van a világnak akár még a legtávolabbi részeire is”

— fejezte ki magát.

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?