Egyéb

Nagy változásokat jelentett be a szakrendelőkben Rétvári Bence – új rendszert vezetnek be

Micsoda fejlődés!

 

Rétvári Bence bejelentette, hogy országszerte harminc kórházi intézményben kezdték meg az új elektronikus járóbeteg-irányítási rendszer tesztelését. Az államtitkár szerint az új időpontfoglaló és behívó rendszer célja, hogy minél kevesebbet kelljen várakozniuk a betegeknek a rendelőben.

„A következő hónapokban a rendszert szeretnék integrálni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjába, az Egészségablakba is, hogy mobiltelefonon is nyomon lehessen követni, milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra”

– jelentette ki Rétvári.

Az államtitkár kiemelte, jelenleg a járóbeteg-rendelőkben évente

50 millió páciens fordul meg, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt,

ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy egy már „jól működő”  Debrecenben az elmúlt másfél évtizedben kidolgozott  modellt ültetnek át országos szintre.

Tóth Tibor, a projekt szakmai vezetője arról beszélt, hogy a fejlesztés kétirányú:

„Egyrészt a betegek könnyebben, gyorsabban férhetnek hozzá a vizsgálatokhoz, másrészt az intézmények számára korszerű technikai eszközök és eljárásrend áll majd rendelkezésre, amellyel a betegek fogadása egységesen magas színvonalú lesz az ország minden részén.

Az új rendszerben a szakrendelőbe érkező beteg

egy érintőképernyős oszlopon a taj-száma megadásával tud bejelentkezi,

majd kap egy sorszámot, amellyel a rendelő előtti kijelzőn szólítják majd a vizsgálatra”

 jelentette ki a projektvezető.

(MTI) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?