Celeb / Híresség

Hihetetlen vallomás: Pataky Attilának és fiának volt közös csaja – videó

Igazi extrém faterként aposztrofálja magát Pataky Attila, aki immár több mint tíz éve fiával, Gergővel együtt zenél. A közös munka néhol súrlódást is okozott közöttük, de történtek olyasmik is, amiket első hallásra még elhinni is nehéz.

 

 

 

A zenészek kedd reggel a TV2 Mokka című műsorának vendégei voltak, ahol elmondták, hogy nagyon szeretetteljes a kapcsolatot ápolnak egymással, bár a fiatalabb Pataky szerint ez mindig is így volt:

Annak idején nem nagyon tudtam elaludni – hasfájós gyerek voltam. Berakott a Zsiguliba hátra, elindult két kört ott, Miskolcon és simán el tudtam aludni” – emlékezett vissza gyermekkorára Gergő.

Az Edda frontembere a közös munkával kapcsolatban elárulta, hogy igazából önmagát látja a fiában, ami miatt régebben előfordultak súrlódások:

Szenvedélyes a viszonyunk

– foglalta össze a rockzenész.

Amikor elhangzott a kérdés, hogy nem félt-e Gergő attól, hogy apja esetleg lenyúlja előle a csajokat, a két zenész összenézett és megkérdezték egymástól: „Most akkor elmondjuk a frankót?” Ekkor természetesen jött is a következő kérdés: Volt közös csajotok?

Azt hiszem, igen…

– zárta rövidre a témát Pataky Attila.

Az EDDA fromtembere elárulta azt is, hogy mindig titkos vágya volt, hogy egyszer a fiával együtt zenélhessen, de gyermekét bármiben támogatta volna, amibe csak Gergő belekezdett volna:

Az alap az volt mindkét fiamnál, hogy az ujjamat a kezükbe adtam és azt mondtam: szeretlek és segítelek az utadon. Nekem az volt a fontos, hogy boldogok legyenek

– magyarázta az extrém fater, akiről Gergő azt is elárulta, hogy miért is extrém:

„Nagyon sokszor nem volt otthon. Tehát nálunk nem az volt, hogy hazamegyünk, lefekszünk és akkor apuka otthon van. Apuka nem volt otthon általában. Ő inkább nappal volt otthon, mint este, hiszen koncertek voltak. Akkor még hétköznap is voltak, és a turnék még úgy működtek, hogy akár két hétre is elmentek” – emlékezett vissza.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?