Egyéb

Váratlanul megszólalt Semjén Zsolt a Magyarországra szállított ukrán hadifoglyokról

Ez az orosz ortodox egyház gesztusa Magyarország felé – mondta.

 

Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes az atv.hu-nak beszélt arról, miként irányította a 11 kárpátaljai hadifogoly Magyarországra szállítását.

„Ez emberi és hazafias kötelességem”

– jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Az Orosz Ortodox Egyház korábban kiadott egy közleményt, amely szerint „Őszentsége Kirill moszkvai és egész oroszországi pátriárka áldásával, az orosz ortodox egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés keretében, a magyar fél kérésére az ellenségeskedésekben részt vett, kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját Magyarországra szállították”.

Ukrajna egyelőre még hivatalosan nem kommentálta a közleményt, viszont az ukrán RBC forrásai szerint a döntést nem egyeztették az országgal. Az Espresso szerint az Orosz Ortodox Egyház legalább 11 ukrán hadifoglyot adott át Magyarországnak.

A foglyok átadásában a Szuverén Máltai Lovagrend segélyszervezete lenne az egyik közvetítő.

„A hadifoglyok átadása semmiképpen sem volt egyeztetve Ukrajnával, célszerűségét a katonaság »kárpátaljai származásával« magyarázzák. Fontos megérteni, hogy ezek a katonák mind ukrán állampolgárok, ezért áthelyezésük bármely harmadik országba

lehetetlen Ukrajna beleegyezése és közvetlen bevonása nélkül”

– idézte az index.hu az ukrán lapnak nyilatkozó bennfentes által elmondottakat.

Az ATV kereste az ügyben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, aki munkatársuk kérdésére „az ügy és az emberek érdekére” hivatkozva nem árult el további részleteket.

Semjén Zsolt azt közölte:

mindez „az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt,

ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik”.

„Ez emberi és hazafias kötelességem”

– jelentette ki a lapnak a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az orosz „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatának birtokosa.

Mint megtudták, a koordinációt az ügyben Semjén, mint egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes vezényelte le, és mindez illeszkedik Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójához. Az akció egyházi keretek közt zajlott, karpátaljai magyarokól van szó – erősítették meg az index.hu-n megjelenteket, hozzátéve: nem a Máltai Lovagrend, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működött közre az ügyben.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?