Egyéb

Valamiért nagyon bujkál a belügyminiszter: Kikosarazta Pintér Sándor a pedagógusokat

Tipikus.

 

Nem kapott választ Pintér Sándortól az elmúlt 11 napban Civil Közoktatási Platform (CKP). Szerintük az eddigi egyeztetések nem voltak megfelelően előkészítve, ezért akarták meghívni a belügyminisztert.

Az utóbbi időben a Belügyminisztérium a státusztörvény tervezetéről szakmai egyeztetést hívott össze, azonban a rövid határidő miatt csak néhányan tudtak megjelenni. A CKP nem vett részt, mert úgy ítélték meg, hogy az egyeztetés nem volt kellően előkészített, és inkább átfogóbb oktatási kérdésekkel foglalkoztak volna.

A CKP lapunkhoz eljutatott közleményében azt írta, meghívta Pintért egy alaposabban előkészített megbeszélésre 11 nappal ezelőtt, ahol a státusztörvény helyett az oktatási rendszer egészéről lett volna szó. A meghívó eljutott a Belügyminisztériumhoz, de választ azóta se érkezett.

„A kormány, az oktatásirányítás nem egyeztet – kinyilatkozik, közöl és előír. A javaslatok nem érdeklik, a kritikákat meg sem hallja.

Ez még akkor is súlyos probléma lenne, ha értenének ahhoz, amit csinálnak – mert nem hatékony és nem demokratikus. De tizenkét évnyi kőkemény bizonyítéka van annak, hogy fogalmuk sincs az oktatásról, a korszerűségről,

a gyermekeink és az ország jövőjét áldozzák be hatalompolitikai céljaikért.

Az a kérdés, hogy meddig hagyjuk még, hogy teljesen alkalmatlan politikai komisszárok ámokfussanak elsősorban a gyermekeink rovására”

– fogalmaztak.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?