Egyéb

A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme

A Magyar Narancsban publikált nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz Kardos József, a Fidesz 37 alapítójának egyike a párt 33. születésnapján. Hogy milyen hangulatban, azt már a felvezetőjében jelzi:

„miért tűröd szótlanul, hogy katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme. Igen, Orbánról beszélek, arról az emberről, akit többek között mi segítettünk a hatalomba annak idején”

– írta évtizedes ismeretségük okán ennyire közvetlen formában a köztársasági elnöknek.

Bár levelét azzal indította, hogy nem akarja a mindenki számára ismert dolgokat unos-untalan ismételni, azt azért mégis megjegyzi, hogy 33 éve a Fidesz azzal a céllal alapult, hogy egy elnyomó rendszer után az emberi jogokat maradéktalanul tiszteletben tartó alkotmányos rend alakuljon ki. Idézi az alapító nyilatkozatot a társadalmi esélyegyenlőség kialakításáról, a társadalmi szolidaritásról, a leszakadó csoportok támogatásáról. Azt is elismeri, hogy 33 év alatt változhat egy ember gondolkodása,

„[á]m ez nem jelentheti azt, hogy ilyen szinten kelljen szembeköpnie fiatalkori önmagát”.

A folytatásban arról ír, hogy a Fidesz már legfeljebb pártféleség, a tagjai csak statiszták, hiszen „a főnök eldönti a dolgokat, a többiek meg gondolkodás nélkül végrehajtják”. A továbbiakban sem puhul fel levele, amiben felemlegeti, hogy Orbán barátai az ellenzéket bebörtönző, választásokat elcsaló, a szabad sajtót elnyomó, népirtó diktátorok. „Gratulálunk! Szép kis társaság” – írta.

Kardos kitér a rendszert átható, vagy hát Lánczi András vallomása szerint a rendszer lényegét jelentő korrupcióra is. „Soha annyit még nem loptak el az adófizetők pénzéből, mint amennyit az ő uralkodása alatt. Közröhej tárgya a gázszerelőből lett milliárdos és NER-es társai meggazdagodása. És röhögnék is, ha nem lenne szomorú, hogy ezt mind mitőlünk vették el” – írta.

A nyilvánosság teljes megszállását is felhánytorgatja, hozzátéve, hogy aki pedig kritikát mer megfogalmazni, annak nekiesnek a bértolnokaik.

Kardos szerint a „kapkodó, következetlen és dilettáns járványkezelés” is az elmúlt tíz év eredménye. „Nem lehet egy teljesen alkalmatlan miniszterrel és alkalmatlan tiszti főorvossal nekimenni egy ilyen komoly járványnak” – írta, megemlítve, hogy a járvány ilyen magas szintje egyenes következménye Orbán futballmániájának is, hiszen bár a szakemberek már augusztus végén jelezték a bajt, egy hónappal később a Puskás Arénában még húszezer néző előtt rendeztek szuperkupadöntőt.

„Kedves János! Te mit gondolsz arról, amit ez a hatalom Soros Györggyel művel? […] És mi a baj Iványi Gáborral és az egyházával?” – tette fel a költői kérdést, majd még közvetlenebbül vetette fel Áder felelősségét a rendszer kiépülésében. „Hol vagy Te egyáltalán, amikor égbekiáltó igazságtalanságok és gonosz törvények születnek sorban? Nem kéne néha az elnyomott rétegekért is megszólalnia valamelyik méltóságnak?” – írta.


Levele utolsó részében Orbán megfékezésének szükségességéről írt: „Olyan józan fejekre lenne szükségünk, akik megállítják ezt az ostoba despotát, még mielőtt a szakadékba zuhanunk”, majd parafrazeálta a rendszerváltás egyik legemblematikusabb mondatát: Orbán Viktornak mennie kell! „Orbán Viktor megbukott erkölcsileg és intellektuálisan egyaránt, és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásával mindannyiunknak árt” – írta.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?