Egyéb

Videóval: Keményen felkérdezték Varga Juditot a Schadl–Völner-ügyben – elképesztő dolgokat állított a miniszter

Mint állította, ő nem tud semmiről.

 

10 éves évfordulóját ünnepelte a Nemzeti Választási Iroda csütörtökön, az eseményen pedig részt vett maga Varga Judit is – számolt be róla a Telex. A lap a Schadl–Völner-botránnyal kapcsolatban kérdezte az igazságügyi minisztert, aki – meglepő módon – válaszolt is néhány kérdésükre.

Varga Judit elismerte: többször is találkozott Schadl Györggyel és Völner Pállal, de ezeken a találkozókon mindig vele volt a kabinetfőnöke is. Varga közölte: nem tudott az államtitkára titkos megfigyeléséről, azt pedig – mondta – nem akarja minősíteni, hogy Völner szerint az 50-es éveket idézi az eljárás. A lap arról is kérdezte a minisztert, lehetnek-e rá nézve terhelő sms-ek Völner telefonjában.

„Van egy büntetőeljárás, ugye ez a független magyar igazságszolgáltatásra tartozik, tehát minden ilyen nyilatkozat, meg minden bizonyíték az a bíró dolga, hogy értékelje, tehát én nem szeretnék kommentálni semmiféle büntetőügyet”

– mondta a miniszter.

Arra a felvetésre, hogy tudott-e arról, hogy lehallgatják az államtitkárát, Varga Judit kérdésekkel válaszolt.

„Honnan tudnék én ilyen dolgokról? Honnan tudnék én ilyen dolgokról?”

– ismételgette, majd kioktatva a riportert közölte, ha ismerné a titkos engedélyek szabályozási folyamatait, akkor ilyen kérdéseket nem is kellene feltennie.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tudott arról, hogy már több végrehajtó is bevallotta bűnösségét a korrupciós ügyben, azt mondta:

„Mint mondtam ez egy büntetőeljárás, tehát ez a nyomozóhatóságok feladata, hogy minden ilyesmit felderítsenek, egyébként meg én úgy végzem a munkámat a jogszabályok betartása mellett, hogy minden területet, ami a portfóliómba tartozik, azt szoros figyelemmel követek, hiszen ez a feladatom és mindenki, aki a munkatársam – államtitkárokat és az ő vezetőiket is beleértve – egy folyamatos ilyen tájékoztatási kötelezettséggel dolgoznak, tehát mi rendszeresen tarunk mindenféle miniszteri értekezletet, amin mindenki beszámol a saját szakterületéről,

tehát ebben semmiféle látnivaló nincsen.”

Majd azt javasolta a lapnak, mivel annyira érdeklődnek a büntetőeljárásról, végezzék el a jogi egyetemet, mert – fogalmazott – „nagyon szép szakma, gyönyörű hivatás, lehet bíróvá, ügyésszé, védővé, jogtanácsossá válni, és akkor van szerepük egy ilyen büntetőügyben, de szerintem ezt bízzuk a magyar független igazságszolgáltatásra”.

Videó:



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?