Egyéb

Újabb botrányos fordulat: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja

Az ötödrendű vádlott vallomásával indított a bíróság csütörtökön.

 

„Gyuri tart attól, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választást, mert akkor ki fognak derülni a dolgai”

– fogalmazott A. Tamás, a Völner–Schadl-ügy ötödrendű vádlottja egy korábbi vallomásában, amelyet a bíróság csütörtökön ismertetett.

A. Tamás a harmadrendű vádlott, R.Róbert által került kapcsolatba Schadl György köreivel. 2021-ben éppen Párizsból ért haza, amikor a hatóság emberei őrizetbe vették. A. Tamás szerint a végrehajtói kar egykori feje

minden követ megmozgatott,

hogy le ne bukjon. Elmondása szerint Schadl 2 végrehajtót is próbált akadályozni – bár az nem derült ki, hogyan – hogy még véletlenül se szivárogtassanak rá nézve terhelő adatokat.

Az ötödrendű vádlott hosszú vallomásában kitért arra, hogy Schadl pénzt adhatott Völner Pálnak. Emellett beszélt arról is, hogy a végrehajtói kar egykori elnöke

havi 300 milliót keresett

a praxisukért neki fizető végrehajtóktól. A. Tamás a nyomozóknak azt mondta, hogy minden információja R. Róberttől származik, valamint saját személyes véleménye is szerepet játszott a vallomása kialakításában.

Mint mondta: „Gyuri kapott egy fülest, hogy lehallgatják”. Vallomása szerint R. Róbert felvetette, hogy Schadl nézzen utána az információnak. A végrehajtói kar volt elnöke azonban közölte vele, hogy nincs kapcsolata a nemzetbiztonságnál.

Ezenfelül

Schadl és Rogán jó kapcsolatáról

is vallott az ötödrendű vádlott. Arról is hallott információkat, hogy a kabinetfőnök ki akarja túrni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, sőt kínos,

kompromittáló anyagokat is beszerzett róla.

Mindezek mellett szót ejtett a felújított végrehajtói kar új biliárdasztaláról – enélkül nyilván nem működne az intézmény–, valamint arról, hogy Schadl intézte a Borkai Zsoltról készült sz*xvideó kiszivárogtatását.

A. Tamás egyébként azért került a nyomozók látószögébe, mert az R. Róberttől kapott pénzt továbbadta más vádlottaknak, hogy egy iskola engedélyeztetését elintézzék. Továbbá az is bajba sodorta, hogy ügyésznek adta ki magát – bár ezt a bíróságon tagadta. R. Róbert és Schadl az értesülések szerint nagyon jól szórakoztak A. Tamás vallomásának ismertetése közben.

(via hvg.hu /24.hu) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?