Egyéb

Mi jön most? Szijjártó Péter bejelentette, amitől ismét lázadás törhet ki

Nem elég az akkumulátorgyár, most újabb kínai cég érkezik.

 

Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang,

a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat. A 25 milliárd forintos beruházástól 200 új munkahelyre számít a magyar kormány – jelentette be Szijjártó Péter szerdán.

A külgazdasági és külügyminiszter a zöldmezős beruházás budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a társaság európai disztribúciós központjának felépítését az állam nagyjából 3,5 milliárd forinttal támogatta.

A tárcavezető példátlanul nehéznek nevezte a jelenlegi körülményeket: elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszer is teljesen

a feje tetejére állt a világgazdaság,

és ezzel párhuzamosan Európa folyamatosan veszít a versenyképességéből.

Szijjártó ismételte a kormány sokszor hallott szlogenjeit, miszerint a helyzet részben az ukrajnai háborúra adott elhibázott európai uniós intézkedések eredménye. Hozzátette, a brüsszeli szankciók az amerikai lépésekkel ellentétben kedvezőtlenül hatottak a haza cégekre.

Kína bruttó hazai terméke (GDP) tavaly már meghaladta az Európai Unióét: amíg az Unió részesedése a világ gazdasági teljesítményéből 2010-ben még 22 százalékos volt, a kelet-ázsiai országé pedig csak 9. Mára ez megfordult: Kínáé 18, az Unióé pedig 17 százalék – összegezte a miniszter.

A tárcavezető szerint harc folyik a keleti vállalatok beruházásaiért Európában a kelet-nyugati munkamegosztás nagy lehetőségeket jelenthetne, ezzel szemben az EU azon rajta fog veszíteni, ha riválisként tekint Kínára – fogalmazott Szijjártó.

„Számunkra jó hír (sic!) az, hogy

a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává váltunk,

hiszen a kínai vállalatok modern technológiát, magas hozzáadott értéket és több tízezer munkahelyet hoznak Magyarországra”

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve:

„Büszkék vagyunk arra, hogy

Európa legalacsonyabb adóiból,

az európai szinten is egyedi politikai stabilitásból és a keleti beruházók iránt mutatott tiszteletből fakadóan Magyarország továbbra is a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában a kínai vállalatok számára”

Végezetül beszámolt arról, hogy soha annyi beruházás nem jött egy év alatt Magyarországra, mint 2023 első 5 hónapjában.

(MTI) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?