Egyéb

Sértődés adásban: egyszeren felállt a politikus és elviharzott….

Majdnem sikerült az első interjúja.

Kammerer Zoltán, Göd frissen megválasztott polgármestere, olimpiai bajnok kajakozó felállt, és otthagyta az ATV stábját, amikor az akkumulátorgyárhoz való hozzáállásáról kérdezték – közölte Facebook-oldalán a Heti Napló.

A csatorna megosztotta a teljes, vágatlan anyagot is, amiben Balogh Judit kérdezi a függetlenként induló polgármestert a kormánypárthoz fűződő szoros viszonyáról. Ezt követően szóba került a gödi akkumulátorgyár ügye. Balogh Judit arról kérdezte Kammerert, hogy mi a hozzáállása a gyár megépítéséhez.

A polgármester kezdetben még hajlandó volt válaszolni a kérdésekre, és elmondta, mivel a gyár már megépült és működik, ezért ha betartanak minden szabályt, akkor együtt lehet velük működni. Balogh felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy a gyárral kapcsolatban kiderült, hogy nem tartják be a szabályozásokat, és betemették a vízminőség monitorozására való kutakat.

„Saját monitoring kútjaink lesznek”

– magyarázta Kammerer.

Balogh Judit ezután azzal kapcsolatban tett fel kérdéseket, hogy Kammerer támogatja-e az akkumulátorgyár megépülését, vagy sem. A polgármester erre elismételte a korábbiakat, miszerint

„a gyár itt van és nem jönni fog”.

Ezt követően a polgármester az mondta, ő „semleges” (?) álláspontot képvisel az ügyben – bár az nem derült ki, mit ért ez alatt.

Kammerer akkor állt fel, és szedte le magáról a mikroportot, amikor Balogh arról kérdezte, hogy lehet-e valóban semlegesnek maradni

„Na jó, tényleg hagyjuk már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

– mondta dühösen a polgármester, majd kisétált a teremből.

Videó:

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?