Egyéb

Ennyi volt: Cefetül ráfázott a volt cseh miniszterelnök, amiért Orbánnal cimborált

Felfüggesztették pártvezetői jogait.

 

Az Európai Parlament liberális pártcsaládja, az ALDE, vasárnapi stockholmi kongresszusán nagy többséggel elfogadta azt az indítványt, amelynek értelmében felfüggesztik Andrej Babis volt cseh miniszterelnök pártvezetői jogait, és vizsgálatot indítanak pártja, az ANO – a csehországi populista párt – ellen, derült ki a Momentum közleményéből.

Mint írták, a döntés oka az volt, hogy Andrej Babis együtt szerepelt Orbán Viktorral az adófizetők pénzéből finanszírozott Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungary idei keresztény szuperkonferenciáján.

Az indítványt

  • a Momentum mellett
  • a holland,
  • a svéd,
  • az osztrák,
  • a szlovák,
  • és a lengyel liberális pártok jegyezték.

A párt közleménye idézi Cseh Katalin EP-képviselőt, a pártcsalád alelnökét, aki a döntést úgy indokolta:

„elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben a Duna egyik oldalán diákokat fújnak le könnygázzal, addig a másik oldalán pártcsaládunk egyik tagja Orbán Viktorral áll egy színpadra. Az Európai Néppárttal ellentétben,

a mi közösségünkben komoly következménnyel jár, ha valaki az Európa-ellenes erők oldalára áll.”

A döntés miatt Andrej Babis nem vehet részt a pártcsalád eseményein, emellett vizsgálóbizottságot is küldenek Prágába. A döntéssel egyidőben a Kongresszus az ANO alelnök-jelöltjét is leszavazta, így a csehek elvesztették képviseletüket a pártcsalád vezetésében – áll a közleményben.

(nepszava.hu nyomán) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?