Egyéb

Botrány: Súlyos dolgok derültek ki a Magyarországra menekített macedón bűnözőről

Milliókat termel neki a vállalkozása.

 

8,7 millió forint adózott eredményt ért el

a jogerősen elítélt egykori macedón kormányfő, Nikola Gruevszki péceli vállalkozása – írta a blikk.hu csütörtökön, miután belekukkantottak a cég papírjaiba. Hozzátették, hogy Gruevszki a teljes összeget kivette a cégből.

Sőt az volt kormányfőnek „a korábbi évek eredmény tartalék összegét” is kifizették, így az I.C.I.C. Kft. 2021-ben termelt 3,7 milliója is a markát ütötte.

Gruevszki menekültstátuszt kapott Magyarországon, az indoklás szerint:

„koholt vádat alapján indult eljárás”

és a szkopjei „igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjeleződött”.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő korábban úgy fogalmazott:

„Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban

üldöz és fenyeget”

Gruevszki cége egyébként tanácsadással foglalkozik, de a tevékenységek között helyet kapott például az irodabútor-nagykereskedelem, az élelmiszer, ital, dohányárú ügynöki nagykereskedelme, illetve takaró, szőnyeg, fal- és padlóburkoló kiskereskedelme is.

A politikust hazájában hivatali visszaélés miatt ítélték 2 év börtönre. Korábban arról is beszámolt, hogy információ szerint kiiktatták volna a börtönben. Mint mondta, ezért „gondolta meg magát”, és menekült el.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?