Érdekes, Film

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Az összes rendezőnek az a vágya, hogy a filmjeikkel magával tudják ragadni a közönséget, illetve a kritikusokat. Mégis, akármennyire is tökéletesnek tűnik egy adott film, mindig előfordulnak olyan cselekményrések, amelyek tönkre teszik az egész produkciót. Vannak olyan nézők, akik ezeket észre sem veszik azonban vannak, akik azonnal rávilágítanak ezekre a hibákra. A következőkben olyan híres filmeket mutatunk, ahol előfordulhattak ilyen apróságok.

 

 

 

1) A Karate Kölyök

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Az utolsó jelenet a filmben a legizgalmasabb rész, amikor Daniel legyőzi ellenfelét a „Crane” technikával és megkapja a méltó jutalmát. Érdekes módon a filmben megemlítették, hogy tilos volt arcon rúgni az ellenfelét, vagy különben kizárják

2) Reszkessetek, betörők!

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

A film egy hatalmas családot mutat be, akik éppen Párizsba készülnek utazni.  A bonyodalom akkor kezdődött meg amikor az anyuka megszámolta a gyerekeit a leszállásnál és kiderült, hogy Kevint otthon hagyták. Belegondoltunk, hogy az édesanyja miért nem hívta fel soha Kevint, hogy ellenőrizze a hollétét. A viharnak köszönhetően probléma volt a telefonnal, de ez ellentmond azzal, amikor Kevin pizzát rendelt.

3) Bosszúállók

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Hulk kétségtelenül a legbonyolultabb szuperhős a Bosszúállókba, mivel önmaga ellentétes oldalaival küszködő személyt testesít meg. Érdekes, hogy Bruce Banner úgy tűnik hirtelen képes kontrollálni a dühét a film csúcspontján. Mindemellett, ha azt mondja, hogy mindig dühös, akkor nem kellene állandóan átalakulnia?


4) Hatodik érzék

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Habár, a film egész jó értékeléseket kapott mind a szereplők, mind a cselekmény részéről, ennek ellenére is lehet hibát találni a filmben. Az egyik összefüggésben van Malcolmmal. A film során végig, sosem veszi észre kivéve Cole, hogy senki sem néz rá vagy beszél hozzá. Talán ez azért van mert a „szellemek nem tudják, hogy meghaltak” mindenesetre nagyon fura, hogy nem veszi észre nagyon sok ideig, hogy láthatatlan.

5) A függetlenség napja

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Biztos, hogy nagyon sokatok élvezitek azokat a jeleneteket amikor az emberek és az űrlények harcolnak egymás ellen A Függetlenség Napja című filmben. Az ellenség legyőzésének egyik stratégiája a filmben az volt, hogy számítógépes vírussal támadják meg őket. Ha azt feltételezik, hogy ezek az űrbeli lények fejlettebbek, akkor ezek a támadások egyáltalán nem érintik őket.

6) Vissza a jövőbe

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Amikor Marty McFly visszatér a jelenbe, azt veszi észre, hogy a szülei boldogabbak és sokkal sikeresebbek, mivel átírta a múltat. A legfurcsább dolog ebben, hogy azt soha nem vették észre, hogy a fiuk arra a fiatalemberre hasonlít, aki nem sokkal az iskolai bál után eltűnt az életükből.

7) A sötét lovag

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Az utolsó jelenetben A sötét lovag című filmben Bruce Wayne ugyanazon a helyen bukkant fel, ahova Alfred szokott menni kávéért. Habár a komornyik megemlítette Bruce-nak, hogy szívesen látná ott egyszer, de nyilván nem tudhatta a pontos helyét.  Ez lehetett az egyik legnagyobb véletlen a mozi világában.

8) Ocean’s Eleven

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Annak ellenére, hogy a film egyszer kasszasiker volt, azért találunk benne egy két érdekes jelenetet a forgatókönyvben. Az egyik ilyen a szemeteszsákokhoz kapcsolódik, amiket a széfbe helyeztek el, hogy ki tudják venni a pénzt onnan. Senki sem tudja, hogy azok hogyan kerültek oda, mivel egyik csapattagnál sem volt, amikor bementek a helyre.

9) Csillagok között

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

A cselekmény egy űrhajóscsoport körül mozog, akik egy lakható világ után mozognak, hogy megmentsék az emberiséget. A probléma az hogy az idő különbözőképpen halad a bolygók között- pár perc az a földi években egy évnek felelne meg.  Éppen ezért ez egy elhamarkodott döntés volt, hogy nekivágjanak egy ilyen küldetésnek. Egy felmérést kellett volna készíteniük vagy egy szimulációt, hogy felkészüljenek a lehetséges problémákra, ami egy ismeretlen bolygón előfordulhat.


10) Armageddon

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Ahhoz, hogy megakadályozzák egy meteor becsapódását a Földbe, a Nasa kiképzett egy csapat olajfúró embert, hogy űrhajósok legyenek és a céljuk az volt, hogy bele tudjanak helyezni egy bombát a meteoritba. Azonban ez teljesen logikátlanul hangzik, mivel célszerűbb az űrhajósokat kiképezni az olajfúrásra, mint fordítva.

11) Lara Croft: Tomb Raider

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Tomb Raider cselekménye egy ketté töredezett ereklye körül forog, amit Lara Croftnak el kell pusztítania, hogy megakadályozzák az Illuminátusok rejtett erejét. Ez csak akkor működik, ha összeillesztik a darabokat, szóval könnyebb lett volna megsemmisíteni azt a részt amit megtalált, mint hogy megkeresi a hiányzó darabot.

12) Jumanji

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

A Jumanji végéhez közelítve a vadász megtámadja Alan Parrisht csak azért, mert dobott a kockával, és azt a számot kapta, ami segített neki abban, hogy megnyerje a játékot. Következésképpen a vadászt és minden olyan holmiját, ami a munkájával kapcsolatos, azt beszippantotta a tábla. A vadászszereit egy városi boltban vásárolta, így nincs túl sok értelme, hogy azok is eltűntek a játékban.

 

 

 

 

13) Mrs. Doubtfire

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Ennek a szórakoztató filmnek a cselekménye nem logikus. Leginkább az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért döntött úgy az apa, hogy hölgynek álcázza magát csak azért, hogy a gyerekei közelében lehessen.  Ugyanakkor azt sem értjük, hogy a gyerekei miért nem jöttek rá, hogy ő az apjuk csak sminkben, mivel minden más ember észrevette, hogy ő egy férfi.

14) A szépség és a szörnyeteg

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

A Szörnyeteget amikor megátkozták, akkor csak egy bizonyos ideje volt arra, hogy megtalálja az igaz szerelmet, vagy különben örökké Szörnyeteg marad.  Habár volt egypár bizonyos következetlenség, mivel neki 21 évesnek kellett volna lennie. Mivel már 10 év eltelt amióta ez a tragédia történt, ezért kisebb fiúnak kellett volna lennie, amikor szörnyeteggé változik. Azonban a portrén amit Bella talált a hely felfedezése közben egy fiatal ember szerepel.

15) X-Men: Az ellenállás vége

15 film, aminek a cselekményében több lyuk van mint az Ementáli sajtban

Tekintettel arra, hogy Magnetónak egy erős mutáns volt segítségére, aki képes volt dematerializálni mindent, ami az útjába került, azonban nem volt szükség egy mutáns hadsereg felállítására. Ha tudott volna építeni egy nagy fém hidat, akkor a szigeten is elindíthatta volna a hadsereget, hogy a csatát áldozatok nélkül fejezze be.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?