Celeb / Híresség

Gáspár Evelin és Virág Dubajban mutatják meg, hogy mennyire szexik a nógrádi lányok

Gáspár Bea és Győzike nászútjára a lányaik is velük tartottak, és csak úgy vonzották a tekinteteket. Nem is csoda, hiszen rengeteget dolgoztak bomba alakjukért.

 

 

 

Gáspár Bea és Győzike 30 év után ismét oltár elé álltak, hogy megerősítsék korábban elmondott esküiket. A sokadik lakodalmuk után pedig a több évtizedes szerelmük két gyümölcsével, Evelinnel és Virággal utaztak el nászútjukra. A mostani úti céljuk pedig nem más volt, mint a fényűző és luxus közel-keleti fővárosa, Dubaj. Az utazást a lányaiktól kapták Győzőék, amiről a Metropolnak mesélt. 

„Drága szüleink! Köszönjük nektek az életünket és azt a rengeteg szeretetet és gondoskodást, amit tőletek kaptunk. Soha nem tudunk nektek mindent visszaadni, de megpróbáljuk.” 

Azzal kezdjük, hogy megszerveztük a nászutatokat. Két napotok maradt arra, hogy mindent lemondjatok, összepakoljatok és indultok a mesés Dubajba!

„Ez a jó hír! A rossz pedig, hogy mi is megyünk veletek…” – olvasta fel könnyeivel küszködve a gyerekektől kapott levelet Győző.

Büszkék a külsejükre

A roma showman és gasztroguru felesége nem bánták, hogy a lányaik is velük utaztak, és feltehetően az Egyesült Arab Emírségek egyik népszerű uticéljának számító városának férfiai sem sajnálják, hogy napok óta láthatják a fürdőruhás Evelint és Virágot. A nővérek ugyanis rengeteget dolgoztak az elmúlt egy évben azért, hogy kirobbanó formában legyenek. Evelin például a mai napig rengeteget edz, és különféle kezelésekre jár.

„Mivel sokat fogytam, lóg a bőr. Próbáltam sok kezelést, az is hozzáad nyilván. A sok edzés is melléjön, de hiába edzek évek óta, még mindig látható nyomai vannak. Nyáron kikezdték az egyik képemet is emiatt” – mondta Evelin a Ripost-nak korábban a bőrfeszesítő kezeléséről.

Szóval mindketten kiváló formában vannak, és ezt örömmel meg is mutatják a Dubaji forróságban. Evelin láthatóan több szett fürdőruhával készült az útra:


De Virág sem éppen téli kabátban élvezi az örök nyarat. Róla ide kattintva láthattok bikinis fotót. A TikTokon is megmutatta, hogy szexi ruhát is vitt magával, amiben a dubaji éjszakában bulizgatott.

@gaasparviraag this feeling>>>>#WheneverWherever #CapCut #fy #fyp #foryou #heaven #partygirl #partygirlera ♬ and everything stops – fre6ks

forrás: borsonline.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?