Egyéb

Videón, ahogy a rendőrök kiszorították és szétválasztották a tüntetőket a Fidesz-székháznál

Dulakodnak a tüntetők a rendőrökkel a Lendvay utcában − tudósított a Magyar Nemzet helyszínen lévő munkatársa pénteken. A dulakodás után a be nem jelentett megmozduláson résztvevőkkel szemben sisakos rendőrök sorakoztak fel, illetve hangosbemondón felszólították a több száz fős tömeget a jogsértő magatartás azonnali befejezésére. Később, este háromnegyed kilenc környékén a rendőrök megkezdték a tömeg kiszorítását a környező utcákba − írja a lap. A police.hu tájékoztatása szerint a tüntetők vascsavarral is dobáltak és szándékosan provokálták a rendőröket.

 

Hosszú patthelyzet után egyre feszültebbé vált a helyzet a Lendvay utcai Fidesz-székháznál, ahová több ezer fős tömeg vonult a délutáni diáktüntetés után.

A tüntetők többször nekinyomultak a rendőrsorfalnak, majd az jelentette a fordulópontot, amikor a rendőrök nagy erővel kitolták és szétválasztották a tömeget. A látványos jelenet élő közvetítésünkön is látszott:

Könnygázt ezúttal nem vetettek be. Itt számoltunk be percről percre az eseményekről.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?