Életmód, Érdekes

Hány naponta kell cserélnünk a törölközőt, és mi történik, ha nem mossuk ki?

Sokkal gyakrabban kell őket mosni, mint azt az emberek többsége gondolná. „Amikor törülközővel szárítom magam fürdés után, akkor nem lesz koszos, mert minden alkalommal tiszta vagyok, amikor használom.” Verhetetlen logikai levezetésnek tűnik, de persze nem is lehetne ennél tévesebb. A valóság ugyanis teljesen ellentétes ezzel a látszólag józan ésszel meghozott gondolattal. Az egyetlen dolog, ami biztos, hogy a fürdőszobában található törülközők és szőnyegek gyakori tisztítása fontosabb, mint azt bárki gondolná.

 

 

 

A piszkos törülközők veszélyesek az egészségre?

A fürdőszobai törülközők tökéletes helynek számítanak a mikroorganizmusok, gombák és baktériumok szaporodásához, hiszen minden megvan bennük, ami szükséges számukra a túléléshez és a fejlődéshez: páratartalom, semleges pH, meleg hőmérséklet, oxigén és tápanyagok az elhalt sejtek és testváladék formájában. Bár ezen mikroorganizmusok többsége a bőrünkön is jelen van, a számukra tökéletes szaporodási hely megtalálása bőrproblémákat és fertőzéseket okozhat.

Jason Tetro mikrobiológus szerint a törülközőket hetente legalább egyszer mosni kell, a rajtuk elszaporodó mikróbák miatt. A tanulmányok azt mutatják, hogy már ennyi idő alatt is mikroorganizmusok százezrei vagy akár milliói képesek elszaporodni a törülközőkön, amik a bőrünkre átterjedve kellemetlen testszagot és fertőzést is okozhatnak.

Kristina Collins bőrgyógyász szerint a testünket baktériumok és gombák mikrobiomja borítja, melyeket törülközés közben az elhalt sejtjeinkkel együtt a törülköző felületére juttatunk, ahol aztán szaporodni kezdenek. A következő törülközésnél a bőrünkre visszajutva pedig olyan súlyos problémákat okozhatnak, melyek leginkább az aknéban vagy tüszőgyulladásban szenvedő személyek életét nehezíthetik meg, mivel begyulladhatnak és megfertőzhetik a pórusaikat.

Milyen gyakran kell törölközőt cserélni és mosni?

A választ nem lehet általánosítani, hiszen nem mindenki használja egyformán a törülközőjét. Általánosságban azonban elmondható, hogy 3-4 használat után javasolt mosni az arcunk szárítására használt törülközőt. Ha azonban pattanásos vagy ekcémás a bőrünk, akkor még ennél is gyakrabban ajánlott mosni nemcsak a törülközőket, de a párnahuzatokat, lepedőket és minden egyéb dolgot, ami gyakran érintkezik a bőrünkkel, hogy megakadályozzuk a baktériumok terjedését.

Fontos, hogy a fürdőszobában a kéztörlő törülköző higiéniájára is ügyeljünk, mivel veszélyes baktériumok, például E. colit hordozhatnak magukon. A baktériumok terjedésének megakadályozása végett célszerű kétnaponta mosni ezeket.

Visszatérve a fürdés után használt törülköző mosására, erről megoszlanak a vélemények. A témában szakértőnek számító Javier Sola szerint javasolt körülbelül három használat után mosni a törülközőket, vagy ha másnem, akkor mindenképpen, amikor már a szaguk is mikrobák túlzott jelenlétére utal.

Hogyan tároljuk a törülközőket fürdés után?

A problémák megelőzése érdekében fontos, hogy megfelelő óvintézkedéseket tegyünk a törülközőkkel kapcsolatban. Először is célszerű jól szétterítve szárítani őket, hogy biztosan teljesen megszáradjanak fürdés után. Ha van rá lehetőség, javasolt a szabadban szárítani őket. Nem túl bölcs dolog a fürdőszoba ajtó fogantyújára akasztva szárítani, hiszen így a száradási idő megnő és nem is garantált a teljes száradás, amivel gyakorlatilag a törülköző táptalaj lesz a baktériumok és penészgombák számára.

Egy másik fontos szabály, hogy soha ne használjunk közös törölközőt másokkal. Még a strandon használt törölközők esetében is érdemes minden családtagnak külön törülközőt használni, hiszen ha valakinek bőrproblémája van, akkor a közös törölközőhasználattal könnyen átadhatja azt másoknak anélkül, hogy az illető tudna róla.

Hogyan tisztítsuk a fürdőszobai szőnyeget?

Bár sokszor megfeledkezünk róla, ez a felület több százszor annyi baktériumot fogad be, mint egy törülköző, hiszen nemcsak a napi fürdés után tesszük rá a lábunkat, hanem bármikor, amikor a fürdőszobába lépünk. A nedves, nagy felületű fürdőszobaszőnyegek valóságos paradicsomot jelentenek a mikrobák, baktériumok és gombák szaporodásához.

A fürdőszobai szőnyegeket épp ezért célszerű legalább hetente egyszer mosni, de közbe is permetezhetjük például citromsavat tartalmazó fertőtlenítőszerekkel, már persze, ha ezt a szőnyeg anyaga engedi. Ez segíthet a baktériumok elszaporodásának megfékezésében.

Te milyen gyakran szoktad mosni a törülközőket és a fürdőszobaszőnyeget?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?