Életmód, Érdekes, Külföld

15 szokatlan és furcsa tilalom a különböző országokból

Tudtad, hogy még Magyarországon is tilos például gömbakváriumban halat tartani, vagy kör alakú kalitkában madarat? Tudtad, hogy Olaszországban, Capri szigetén nem szabad papucsot viselni? És hogy Szent Lucia szigetére nem lehet bevinni japán borotvakeféket? Ezek első hallásra meglehetősen furcsa törvények, de mindig van mögöttük egy-egy érdekes és tanulságos történet, ráadásul mint tudjuk, a törvény nem ismerete még nem ment fel a felelősség alól. Mi pedig szeretnénk nyugodtan utazni, ezért összegyűjtöttünk néhány szokatlan és furcsa tilalmat a különböző országokból, hogy véletlenül se járhassunk velük pórul.

 

 

 

1 Kék farmer Észak-Koreában

Szokatlan és furcsa tilalmak 024

Észak-Koreában betiltották a kék farmert, mivel az amerikai imperializmus szimbólumának tekintik. Ugyanez vonatkozik a szűk farmerekre, az ajak- és orrpiercingekre, illetve más “nyugati” dolgokra.

2 Szigorú babanevek Dániában, Izlandon és Portugáliában

Szokatlan és furcsa tilalmak 023

Portugáliában tilos a gyerekeknek külföldi keresztnevet adni. Tilos például az Aiden, Ashley, Bruce, Charlotte, Dylan és Jenny nevek. Ezenkívül tilos a nevek rövidített alakját adni a gyereknek: nem lehet például Tom a Thomas helyett.

Izlandon tilos C, Q vagy W betűket tartalmazó nevet adni a gyerekeknek, mivel ezek a betűk nem szerepelnek az izlandi ábécében.

Dániában körülbelül 7000 keresztnév található, de Németországhoz hasonlóan egyik sem nemsemleges.

3 Reinkarnáció Kínában

Szokatlan és furcsa tilalmak 022

2017-től a buddhista szerzetesek Tibetben csak a kínai kormány engedélyével eshetnek át reinkarnáción. Sokan úgy vélik, hogy ezt a törvényt azért fogadták el, hogy ezzel is megsértsék a Dalai Lámát, illetve rontsák a vele kapcsolatos közvéleményt.


4 Durián fogyasztása nyilvános helyen Thaiföldön, Japánban, Hongkongban és Szingapúrban

Szokatlan és furcsa tilalmak 021

Bár Szingapúr számos lakosa és látogatója szereti a duriánt, szúrós szaga miatt megtiltották a nyilvános helyen történő fogyasztását. A „Durián tilos” feliratú táblákkal találkozhatunk egyébként Thaiföldön, Japánban és Hongkongban is a különféle tömegközlekedési eszközökön.

5 Magassarkú cipők viselése a görögországi történelmi nevezetességeknél

Szokatlan és furcsa tilalmak 020

Görögországban 2009 óta tilos a magassarkú cipők viselése a történelmi helyszíneken. Ez esetben egyértelmű, hogy a hegyes sarok tönkreteheti a történelmi jelentőségi építészeti szerkezetek bizonyos részeit.

6 Bébikomp Kanadában

Szokatlan és furcsa tilalmak 019

2004-ben a kanadai kormány betiltotta a bébikompokat a gyermekek védelme érdekében, mert túl gyorsan mozognak bennük ahhoz, hogy a szülők vagy a gondozóik kellő gyorsasággal reagáljanak.

7 Sárga ruhák Malajziában

Szokatlan és furcsa tilalmak 018

Amikor 2016-ban sárga pólót viselő tüntetők ezrei rohamozták meg Kuala Lumpur utcáit, és követelték a miniszterelnök lemondását, a malajziai kormány betiltotta a sárga ruhák viselését. Manapság egy sárga ruhás személyt bármikor letartóztathatnak annak gyanújával, hogy így próbál tüntetni a kormány ellen.

8 Monaco polgárainak tilos kaszinózniuk

Szokatlan és furcsa tilalmak 017

Monaco polgárainak (és körülbelül 8 ezren vannak) tilos a szerencsejáték. Azt mondják, hogy ez egy úgynevezett “erkölcsi politika”, mely a kaszinók 1850-es évekbeli alapításáig nyúlik vissza.

9 Kínában tiltottak az időutazással kapcsolatos filmek és tévéműsorok

Szokatlan és furcsa tilalmak 016

A kínai kormány úgy döntött, hogy nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy miként látják az ország lakosai a világot, ezért korlátozni kezdték a “rossz” tévéműsorok és filmek sugárzását. 2011-ben például úgy látták, hogy a kínai lakosok erősen érdeklődnek az időutazási történetek és a történelem megváltoztatása iránt, ezért törvénnyel tiltották be az ilyen tartalmú műsorok sugárzását.


10 Aranyhalak tartása gömbakváriumban Rómában

Szokatlan és furcsa tilalmak 015

Bár Rómában legális aranyhalakat tartani, gömbakváriumban mégis tilos. Ez kegyetlenségnek számít, mivel ez a forma korlátozza az oxigénellátást és megvakulhatnak miatta a halak.

Hasonló törvények vannak egyébként érvényben Magyarországon is: 2010 óta tilos gömbakváriumban halat tartani, de még madarat is kör alakú kalitkában, mivel a gömbformák veszélyeztetik az állatok testi épségét.

11 Éneklés Türkmenisztánban

Szokatlan és furcsa tilalmak 014

A “hazai kultúra” védelmében Türkmenisztán volt elnöke 2005-ben betiltotta a mikrofonba történő éneklést, vagyis a hangfelvételekre történő feléneklést. Ezzel lényegében az operát és a balettet is illegálissá tette, de tilos törvényellenes lett énekelni a rendezvényeken, koncerteken, televíziós műsorokban, de még a magán összejöveteleken is, például egy esküvőn.

12 Rágógumi Szingapúrban

Szokatlan és furcsa tilalmak 013

Szingapúr betiltotta a rágógumi importját és kereskedelmét, kivéve néhány, egészségügyi okokból fontos fajtát. Aki mégis rágógumit hoz az országba, az akár börtönbüntetésre vagy súlyos pénzbírságra is számíthat.

 

 

 

 

13 Mémkészítés Ausztráliában

Szokatlan és furcsa tilalmak 012

A szigorú szerzői jogi törvények miatt az ausztrálok nem hozhatnak létre vagy terjeszthetnek mémeket az interneten.

14 Csoportban futás Burundiban

Szokatlan és furcsa tilalmak 011

2014-ben betiltották a csoportos futást Burundi fővárosában, mivel az ellenzéki pártok ürügyként használták a „felkelések” szervezésére. Egyedül futni szabad.

15 Golyóstollak importálása Nigériába

Szokatlan és furcsa tilalmak 010

A golyóstollakon kívül tilos a cipők, élő- vagy döglött madarak, a spagetti és egyéb tésztafélék, de a szőnyeg és kakaóvaj behozatala is Nigériába.

Te milyen furcsa vagy őrült tilalmakat ismersz?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?