Egyéb

Kiderült: ha a fideszes miniszter kimenne az utcára, vége lenne!

Brutális kiszúrás volna Gulyás Gergelyt visszaengedni a hétköznapi életbe!

Alighanem végzetes lenne Gulyás Gergely számára, ha úgy kellene élnie, mint bármely hétköznapi embernek. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek ugyanis fogalma sincs a mai magyar valóságról. Ez úgy derült ki, hogy a kormányinfón

A FIDESZES POLITIKUS AZT MONDTA: AZ AUTÓMENTES LÁNCHÍD NEM KÖRNYEZETBARÁT, MERT NEKI A TÁVOLABBI ERZSÉBET HÍD FELÉ KELLENE KERÜLNIE A KORMÁNYINFÓ UTÁN, HOGY FELJUSSON A KARMELITÁBA.

Gulyás szerint neki ugyan nem kell kerülnie, mert a kormányzati autókat felengedik a Lánchídra, de kijelentette: „Nekem senki ne mondja józan ésszel, hogy a zöldpolitika jegyében ez az álláspont tartható.” A miniszter arról egy szót sem szólt, hogy a kormányinfó helyszínéről gyaloglással és némi buszozással negyedóra alatt el lehet jutni a Karmelitába. Karácsony Gergely azonban a Facebook- oldalán felhívta Gulyás figyelmét, hogy mi is a valóság.

„ITT LENNE AZ IDEJE, HOGY EGY KICSIT KISZÁLLJANAK AZ ÁLLAMI AUTÓKBÓL, LÉLEGEZZENEK NAGYOT, NÉZZENEK KÖRÜL ÉS VEGYÉK PÉLDÁUL ÉSZRE A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉST. NAGYOT FOGNAK CSODÁLKOZNI” – ÍRTA A FŐPOLGÁRMESTER.


Karácsony azt is hozzátette: ha Gulyás kiszállna a kocsiból, rájöhetne, hogy „szirénázás nélkül is gyorsan el lehet jutni még a várba is.”

 

És hogy bizonyítsa, nem a levegőbe beszél, Karácsony Gergely egy kis ajándékkal is kedveskedett a fideszes miniszternek. Bejegyzése végén ugyanis ezt írta:

„HOGY SEGÍTSEM EZT A FELISMERÉST, KÜLDÖK BKK GYŰJTŐJEGYET GULYÁS GERGELYNEK, LEHET VELE MENNI A LÁNCHÍDON IS. MEGLÁTJA, JÓ LESZ”.

A fideszes miniszter egyébként nem első alkalommal bizonyította, hogy még a hírek szintjén sem érintkezik a valósággal. A brutális fideszes rezsidrágítás után például

A MILLIÓKAT KERESŐ GULYÁS AZT MONDTA, Ő ÚGY SPÓROL AZ ENERGIÁN, HOGY FELSZÁMOLTA AZ EGYIK AKVÁRIUMÁT,

a benne lévő aranyhalakat pedig az egyik barátja kerti halastavában engedte el. Azt egyelőre nem tudni, hogy a köztudottan energiavámpír aranyhalaktól való megszabadulás mennyit hozott a miniszter konyhájára.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?