Egyéb

Róna Péter keményen kiosztotta Orbánékat: Ezért nem adott még egy fillért sem az EU

Pontról pontra összegezte.

 

Az Európa Unió hosszú évek után rájött, hogy a magyar jogrendszer nem felel meg az uniós követelményeknek. Amíg ez így van, addig egy centet sem látnak a közösség hiteléből – összegezte a jelenlegi helyzetet Róna Péter közgazdász, egyetemi oktató, az ellenzéki összefogás korábbi köztársaságielnök-jelöltje.

A közgazdász csütörtökön nyilatkozott a hirklikk.hu-nak az uniós helyreállítási alap hitelrészéről. Elmondása szerint a hitel igénylése vitatható kérdés:

egyrészt a kormány már megárgyalta a technikai feltételeket.

Másrészt viszont a jogállamiságról szóló vita még nem ért véget,

az Unió nincs meggyőzve arról, hogy az összegeket a szabályok szerint fogják felhasználni.

Pedig – hívta fel a figyelmet – a kormánynak tisztáznia kellene, hogy mire költené a brüsszeli pénzeket.

Róna Péter kifejtette: ahhoz, hogy kizárják a korrupciót, az Unió figyelemmel kíséri az adott állam igazságszolgáltatását, a jogbiztonságot, a jogállamiságot. Ezek azok a területek, amelyek korrigálják a gyanús ügyeket, éppen ezért jól kell működniük.

Az EU azonban nem találta megfelelőnek a magyar jogrendszert, ezért is kötötték ki, hogy amíg nem teljesíti a kormány a szupermérföldköveket,

addig nincs pénz.

Az uniós testület kérte a kormányt, hogy egyértelműsítse: kell nekik a hitelrész, vagy sem.

A közgazdász szerint ez teljesen jogos kérés, hiszen a kormány először határozottan visszautasította, majd mégsem mondott le róla, közben pedig különböző nyilatkozatokat tettek a hitelrészről. Az EU most egyértelmű válaszra vár.

„Márpedig a pénzre szükség lesz, mert nagyon magas a költségvetési hiány”

– fogalmazott a szakember, hozzátéve, ha az ország teljesíti a közösség feltételeit, akkor sikerülhet nyélbe ütni a hitelfolyósítást.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a látszat szerint Orbánéknak

eszük ágában sincs az elvárásokat teljesíteni.

Róna Péter közölte: az igazságügyi reform elégtelen, már előre lehet tudni, hogy az EU-nak sem fog megfelelni.

A közgazdász úgy látja, lehet húzni ezt a „játékot” évekig, sőt évtizedekig, de a kormány akkor egy fillért sem fog látni a közösségtől. Szerinte tisztázni kellene az Alkotmány és az Alaptörvény fogalmát, előbbi például leírja, hogy mire jogosult a hatalom.

„Arra nincs megbízása például, hogy gyerekeket verjen a Várban”

– jelentette ki a szakértő, utalást téve a közelmúlt eseményeire.

Hozzátette: a kordonok törvényellenességéről van bírósági ítélet, így kérdéses, hogy milyen jogon avatkozott be a rendőrség,

ráadásul erőszakosan.

„Az Alaptörvény azt mondja, hogy Magyarországnak a törvényei azok, amelyeket a kétharmad megszavaz.

Egyszerűen

kitiltja a társadalmat az Alkotmány módosításából,

és expressis verbis kimondja, népszavazást nem lehet elrendelni az Alaptörvényre vonatkozóan.


Pedig ez a modern alkotmányelmélet alapköve”

– zárta az interjút a közgazdász, rámutatva, hogy az Orbán-kormány erre az alaptörvényre építette a rendszerét. Márpedig a rendszer – hangsúlyozta – nem felel meg az Unió jogi követelményeinek, így a közösség szemében ez már rendszerszintű kérdés. Azaz – tette hozzá –

először is egy rendszerváltásra lenne szükség.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?