Egyéb

Németország olyat lépett, hogy a Fidesz örökre befoghatja

A neres körökben már nem is létező Németország olyat lépett, hogy a Fidesz örökre befoghatja.

 

Vakmajom-blog bejegyzése:

„Havi 3000 euró felett kereső kukások? Igen, Németországban.

 

A világháború óta a legnagyobb béremelések jönnek a német közszférában, a kiterjedt sztrájkok meghozták az eredményeiket 2,5 millió német munkavállaló számára.

  • A közszférában dolgozó takarítómunkás 360 euróval (135 ezer forint), 13,3%-kal többet kaphat a jövőben,
  • az ápolónők állandó havi 400 eurós (150 ezer forintos) fizetésemelésben részesülnek,
  • a szemétszállításban dolgozók – kukások, magyarul – havi 357 euró (134 ezer forint) béremelést kapnak, ami 13,4 százalékos növekedésnek felel meg.

A munkavállalóknak ez nagyon jó hír, hiszen a mostani 7,9%-os infláció mellett ezek igen jelentős REÁLbéremelések. A gazdaságnak is jó hír, hiszen a növekvő vásárlóerő lecsapódik majd az üzletek forgalmában. Általában is jó hír az adófizetőknek olyan értelemben, hogy biztosítottak lesznek a közszolgáltatások, hiszen az ott dolgozók megfelelően meg vannak fizetve, normális alsóközéposztálybeli fizetésekkel, lesz kukás, takarító és ápolónő, működni fognak a befizetett adókból fenntartott közszolgáltatások. Egy fejlett liberális demokráciában 2023-ban ez alap: közszolgáltatásban dolgozó nem nélkülözhet. Igen, a kukás is tudjon elmenni nyaralni. Ne nézzen vasvilla tekintettel, amikor meglátja a 30 eurós champagne üres üvegét a szemétben.


Az önkormányzatoknak már nem olyan jó hír, 15 milliárd (!) euróba fog kerülni nekik a béremelés. Az infláció frontján meg pláne nem olyan jó hír, mert ilyen magas béremelések mellett azt lehetetlen lesz alacsonyra, 2%-alá biztosan nem, lehozni, az árakat tovább fogják felfelé tolni az emelkedő bérek. A német államkötvényekre és azok befektetőire nézve is rossz hír emiatt, fokozódhat a kifosztásuk, még negatívabbak lehetnek a reálkamatok, ha nem mennek fel a hozamok.

Azért összességében Németország „elműködget”, és tud anticiklikus gazdaságpolitikát folytatni, mert spóroltak a fellendülésben, ezért van miből.”

Magyarországon nincs ilyen, mint a nemlétező Németországban: nálunk csak a politikusok fizetését emelik hasonló mértékben. Jól tükrözi ez, milyen állapotban van Magyarország 13 év orbáni kormányzás után.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?