Érdekes, Internet

A falakon is át lehet látni a Wi-Fi jelekkel, meg lehet mondani hol vannak emberek és mit csinálnak

Amerikai kutatók a napokban egy olyan megoldás kidolgozásáról számoltak be, ami elég rémisztő képet fest fel arról, hogy a jövőben milyen módon élhetnek vissza majd egyesek a tulajdonukban – vagy akár a mi tulajdonunkban – álló Wi-Fi-s eszközökkel lakásainkban, irodáinkban. Ezek szerint ugyanis a szóban forgó szerkezetek, illetve az általuk kibocsátott jelek alkalmasak lehetnek a falakon történő átlátásra és annak megállapítására is, hogy hány személy tartózkodik és mit csinál az épületekben a közelükben.

 

 

 

A megoldás ehhez a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, ami a Wi-Fi kommunikációban is használt rádiójelek elnyeléséből, visszaverődéséből és megváltozásából, valamint az emberi test anatómiájának ismeretéből képes a szóban forgó információkat kikövetkeztetni. A rendszer nem csak az emberek helyzetét tudja meghatározni, de azt is, hogy milyen testtartást vesznek fel – ezen keresztül pedig arra következtetést is lehetővé tenni, hogy éppen milyen tevékenységet végeznek.

A Wi-Fi jelek segítségével a mesterséges intelligencia a falon át is látja nem csak helyzetünk, de testtartásunkat is
A Wi-Fi jelek segítségével a mesterséges intelligencia a falon át is látja nem csak helyzetünk, de testtartásunkat is

Bár Wi-Fi jelekkel a falakon átlátó megoldások már korábban is ismertek voltak, ezek alapvetően legjobb esetben is csak a közelben tartózkodó személyek relatív helyzetének meghatározására voltak alkalmasak. Az új módszer azonban azzal, hogy már a testtartást is képes azonosítani, sokkal részletesebb információk gyűjtését, illetve megfigyelését teszi lehetővé az egyes személyek által végzett tevékenységekről.

A technológiát a kutatók szerint például arra lehet használni, hogy idős, gondozás alatt álló személyek állapotát anélkül lehessen felügyelni, hogy szobáikba hagyományos kamerákat kellene szerelni. Ugyanakkor mi biztosak vagyunk abban, hogy cégek is előszeretettel alkalmazzák majd azt arra, hogy felügyeljék: dolgozóik tényleg a munkájukat végzik -e, és nem éppen „láblógatással” vagy más, nem termelő tevékenységgel töltik a munkaidejüket.

forrás: pcforum.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?